19. GCCSNG
Vasárnap délután. Ebéd utáni szieszta közben jutottunk arra a felemelő gondolatra, hogy ne punnyadjunk otthon, hanem induljunk csak kifelé a szabadba, ha már ugysincs mit csinálnunk. Átnéztük a lehetséges pontokat, amik ma szóba jöhettek, így esett a választás a Macskalikra. Neve sejtelmes. Vajon mit takarhat? Kóbor macskák búvóhelyét? Talán a hegyi cirmosok tanyáját? Nem tudhatjuk. Egyetlen esélyünk a tudás birtokba vételére, ha felkeressük, és megvizsgáljuk. Persze az expedícióhoz szükségünk van egy szakértőre is. Ebben nem volt szerencsénk, mert neves macskaszakértőnk, Hős Kutya Ottó igazoltan távol van, így nélküle kellett elindulnunk a hely felfedezésére. A parkolás a múzeumnál történt, ahonnan gyalog-galoppban vágtunk neki a hegynek. Elég meredek kapaszkodón kellett felmennünk és enyhén sáros is volt a talaj a tavaszi olvadás miatt, így igencsak vigyáznunk kellett, hogy ne csússzunk vissza néhány helyen. A tetőn már nem volt gond, szépen lehetett haladni az erdőben. Elhaladtunk egy kerítéssel körbevett liget mellett is, amit meg kellett kerülnünk, késleltetve ezáltal az érkezést. Minden tökéletes volt egészen addig, míg egy quad-os krosszmotoros banda nem jött szembe. Ilyenkor mindig elkezd érlelődni bennem a gondolat, hogy baseball ütővel lesegítsema motorról és picit meggyőzzem, hogy jobb lenne ha otthon motorozna és nem az erdőben. De mivel nem tehetek semmit ellenük, kénytelen vagyok tűrni míg olyan messze érnek, hogy nem hallatszik a bömbölése a gépeknek.
Vasárnap délután. Ebéd utáni szieszta közben jutottunk arra a felemelő gondolatra, hogy ne punnyadjunk otthon, hanem induljunk csak kifelé a szabadba, ha már ugysincs mit csinálnunk. Átnéztük a lehetséges pontokat, amik ma szóba jöhettek, így esett a választás a Macskalikra. Neve sejtelmes. Vajon mit takarhat? Kóbor macskák búvóhelyét? Talán a hegyi cirmosok tanyáját? Nem tudhatjuk. Egyetlen esélyünk a tudás birtokba vételére, ha felkeressük, és megvizsgáljuk. Persze az expedícióhoz szükségünk van egy szakértőre is. Ebben nem volt szerencsénk, mert neves macskaszakértőnk, Hős Kutya Ottó igazoltan távol van, így nélküle kellett elindulnunk a hely felfedezésére. A parkolás a múzeumnál történt, ahonnan gyalog-galoppban vágtunk neki a hegynek. Elég meredek kapaszkodón kellett felmennünk és enyhén sáros is volt a talaj a tavaszi olvadás miatt, így igencsak vigyáznunk kellett, hogy ne csússzunk vissza néhány helyen. A tetőn már nem volt gond, szépen lehetett haladni az erdőben. Elhaladtunk egy kerítéssel körbevett liget mellett is, amit meg kellett kerülnünk, késleltetve ezáltal az érkezést. Minden tökéletes volt egészen addig, míg egy quad-os krosszmotoros banda nem jött szembe. Ilyenkor mindig elkezd érlelődni bennem a gondolat, hogy baseball ütővel lesegítsema motorról és picit meggyőzzem, hogy jobb lenne ha otthon motorozna és nem az erdőben. De mivel nem tehetek semmit ellenük, kénytelen vagyok tűrni míg olyan messze érnek, hogy nem hallatszik a bömbölése a gépeknek.
Mire elhallgatott a zaj, el is értünk a Lik közelébe. Magát a likat nem volt nehéz megtalálni, mert elég nagy helyen süllyedt meg a talaj és képezett krátert. Óvatosan leereszkedtünk beugatni, hátha valami macska kijön onnan, de nem jártunk sikerrel. Na itt éreztük igazán a szakértő hiányát. Szerintem Ottó segitségével biztosan előcsalogattuk volna a macskákat. Visszafelé ismét elértük a kerítést, és ezen a részen egy kis fából ácsolt átjárót találtunk. Nosza bementünk, gondolva, hogy majdcsak találunk a másik végén is egyet. Nem is csalódtunk. Az ösvényt követve elértünk egy másik átjáróhoz, ahol kimásztunk és folytattuk utunkat a dombról lefelé.
A sáros úton hamar visszaértünk a kocsihoz, ahol benéztünk a múzeum udvarába a jelszó második részéért. Maga a múzeum ekkor már nem volt nyitva, így kívülről lestük meg amit lehetett. Ezekután meglátogattuk Molnár Gábor sírját is. Ez külön érdekesség volt számomra, mert gyerekként több könyvét is olvastam, és imádtam a leírásait a dél-amerikai őserdőkről. Begyűjtöttük az utolsó részletet is, így aztán befejezendő a napot, hazafelé vettük az irányt. (2009.04.05 18:05)
A sáros úton hamar visszaértünk a kocsihoz, ahol benéztünk a múzeum udvarába a jelszó második részéért. Maga a múzeum ekkor már nem volt nyitva, így kívülről lestük meg amit lehetett. Ezekután meglátogattuk Molnár Gábor sírját is. Ez külön érdekesség volt számomra, mert gyerekként több könyvét is olvastam, és imádtam a leírásait a dél-amerikai őserdőkről. Begyűjtöttük az utolsó részletet is, így aztán befejezendő a napot, hazafelé vettük az irányt. (2009.04.05 18:05)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése