Balatonfelvidék sokadszorra

118. A „látott” hal (GCLAHA)

Szép, napos márciusi hétvégére ébredtünk, és mint ilyenkor lenni szokott, egyik kedvenc hobbinknak engedve ismét ládakeresésre vetemedtünk. „Meglepve” Kicsit, ismét a Balaton északi részét választottuk ki barangolásaink helyszínéül. A tihanyi félsziget még fel nem kutatott ládái közül elsőnek ezt a meglehetősen fura névvel illetett dobozt választottuk. Az út Tihanyig eseménytelenül telt, még ébredeztünk a kocsiban ellenben Ottóval, aki friss és üde volt teli izgalommal, melyet nem győzött nekünk hangsúlyozni, heves nyüsszögés és tutulás által. Megkönnyebbülve engedtük ki a kocsiból Tihanyban, és lélegeztünk fel, hogy csend van. A láda szerencsére nem volt messze. Mindössze ez egyik nagyobb parkolónál kellett picit továbbmennünk a kitaposott gyalogúton a part irányába. Úgy 100 méter megtétele után már fent is álltunk egy kis nyílt területen, ahonnan gyönyörűen ráláttunk a még jeges Balatonra. A láda leírásában szerepel, hogy az emberek innen lesték a halrajokat, és segítették a lent dolgozó halászokat. Innen ered a furcsa név, látott hal. A láda valamivel lejjebb volt egy kiemelkedő szikla tövében. Az napsütésben olvadó földön egyedül csúszkáltam le a láda környékére. A keresés nem volt megerőltető, de izgalmas volt csúszkálni a sáron és leveleken alattam a mélységgel. Néhányszor kibírtam nevetés nélkül. A regisztrálás után visszamásztam és még picit nézegettük a távoli vizet, majd visszasétáltunk a parkolóba. A mai nap éppen termelői piac volt, és mindenféle házi tejek, vajak és sajtok voltak kaphatók. Vettünk is egy kis kóstolónak való ízesített túrót. Ezekután még sétáltunk egy picit, megnéztünk minden standot, ki mit árul, majd lassan visszaballagtunk a kocsihoz és elindultunk a következő cél felé. (2011.03.05 11:20)

119. Magyar tenger (GCMate)

Tavalyról elmaradt befejezetlen multiládánk utolsó pontja volt ez a pont. A többi pont már megvolt tavaly, csak az utolsó, maga a láda hiányzott, mert mikor meg akartuk keresni, éppen akkor a szőlőkben durrogattak hevesen a gazdák, hogy elűzzék a seregélyeket, és Ottóval nem akartunk bemenni a durrogatás közepébe, nehogy megijedjen. Most tavasz révén elmaradtak a lövöldözések, és alkalmasnak találtuk az időt, hogy pótoljuk az elmaradást. Kellemes sétával kezdtünk a szőlőtőkék között egészen a domb aljáig. A gazdák már megkezdték a szőlő rendbetételét, felkészülve a rügyezésre. Az erdős rész elérésekor egy keskeny ösvény kezdetét láttuk a bokrok között, ezen indultunk el felfelé a tető felé. A kütyü szerint ugyanis oda rejtették a ládát. Az ösvény egyre csak kanyargott felfelé és amint futott feljebb és feljebb, úgy lett egyre meredekebb. A mi tempónk a meredekség növekedésével arányosan csökkent. Lihegtünk rendesen mire felértünk a tetőre. A csúcson azonban lenyűgöző látvány fogadott minket.

Magasan a környező vidék felett álltunk és a Balaton vizére láttunk egyenesen. Kellemes pihenő volt kialakítva fent, ideális lehet bármely szalonnasütéshez egy csapat számára. Itt megkerestük a ládát, elvégeztük a szükséges rögzítéseket, majd kiültünk a napra, élvezve a látványt. Elmajszoltunk egy szendvicset, és miközben Ottó hősiesen mentette a faágakat a meredély széléről, mi a távoli Balatont fürkésztük. Eltöltöttünk így egy kis időt, majd összepakoltunk és visszaindultunk az autóhoz. Lefelé Ottó kergetett minden lefelé guruló követ vagy éppen a Kicsi által eldobált faágakat. Ő sosem fárad… (2011.03.05 13:05)

120. Dörgicsei mosolygós templomrom (GCdomr)

Harmadik megállónk hazafelé egy vidám rom volt, Dörgicsén. Nagyin drive-in láda, mert a templom mellett parkolhattunk. A templom maga nagyon régi, 11. századi múltra tekint vissza, ma azonban már csak a romjai találhatóak meg a faluban. A falban található vörös téglák adják a mosolyra húzott száját, adva vidám külsőt a romnak. Maga a rejtés elég merész, és elsőre nem is biztos, hogy gondol rá az ember, de egyenlőre működik, és ott van a láda. A templomot körbesétáltuk, megnéztük a kihangsúlyozott kereszt alakú ablakot is. Jelszószerzés után pedig fényképeket próbáltunk csinálni magunkról a közeli padon, több-kevesebb sikerrel. Mikor meguntuk ezt a játékot, és Kicsi feltöltötte magát napfénnyel, indultunk a mai nap utolsó ládája felé, mosolyogva - integetve a templomnak. (2011.03.05 14:30)

121. Szentbalázs falu templomromja (GCBALA)

Szentantalfa mellett vettük a domboldalnak az irányt. A rom valahol a tető környékén volt jelezve, úgy döntöttünk, ameddig lehet, felmegyünk kocsival. Sikerült is elég szépen megközelíteni a helyet, de aztán a szőlők és házak között elveszett az út a sárban, így a parkolás mellett döntöttünk. Letettem a kocsit az első alkalmas helyen, majd innen sétálva indultunk a GPS által mutatott úton. Ottó unatkozott, mert hozott magával egy követ is, hogy legyen valami nehezítés is számára az úton. Az út enyhén emelkedett a magas partfalak között és kanyarogva vezetett minket feljebb és feljebb. Kiérve a partfalak közül már a szőlőskertek között haladtunk és már kilátás is adódott a környékre. A dombon felkanyarodtunk egy porta mellé, ahol nem tudtuk eldönteni, hogy magánterületet sértünk, vagy éppen arra visz az út, annyira körberakták limlommal az út két oldalát. Széles kocsiútra értünk ki, mely erős kanyart véve vitt tovább minket a rom felé. Lassan sétáltunk a felengedett földön és hamarosan kibontakozott előttünk a templom körvonala is. Odaérve látszott, hogy ez is a régen volt dicső templomok közé tartozik. 13. századi eredettel rendelkezve nem tekinthető fiatalnak. Sajnos az idő ezt az építményt is kikezdte. Állagmegóvási munkáknak köszönhetően most úgy néz ki stabilizálták az állapotot, és még jó pár évig emlékül áll itt. Körbejártuk, megnézegettük, majd a bejáratával szemben a kerteken át lementünk a kocsi felé. Nem volt kedvünk visszafelé is a körbevezető úton, amin jöttük visszamenni. Az autót rövid idő alatt elértük, letisztítottuk a cipőket a sártól, és elégedetten, négy megtalált ládával a mai napon hazafelé vettük az irányt. (2011.03.05 15:30)

Kövek és romok

115. Fehér kövek (GCFKOV)

Hétvégi kirándulásunk Sümegre és környékére vitt bennünket. Régebbről maradt még itt egy láda melyre akkor nem volt időnk, így most a bepótolásra adódott lehetőséggel élve, ezt a ládát is felkerestük. Az autót az egyik főút melletti parkolóban tettük le és innen már gyalogosan közelítettük meg a helyet. Ottó a megszokott vezetői feladatokat ellátva rögtön előre is futott, megadva a lehetőséget, hogy követhessük. Az út már az elejétől kezdve emelkedett a dombtető felé. A távolban felsejlett előttünk a fák közül kibukkanó fehér-szürke sziklák tömege, mely a ládát rejtette. A házakat elhagyva kellemes erdei ösvényre jutottunk, mely az árnyat adó fák alatt vezetett felfelé. Február ellenére eléggé meleg volt, aminek felettébb örültünk, mert a tavaszias időben mégis csak kellemesebb a séta. A bokrok közül a leggyorsabbak már rügyet is bontottak, enyhe zöld fakadások látszottak az ágakon mindenfelé. Sejthetően kezdett tavaszodni.

A tetőre érve az út is kellemessé vált azáltal, hogy az eddigi emelkedés helyett már szintben haladtunk a peremen. A téli viharok maradékaként persze néha másznunk kellett az útra kidőlt fákon keresztül, hogy folytatni tudjuk az utat, de könnyen vettük az akadályokat. A sziklaszirtekhez érve előttünk feküdt Sümeg, közepén a jellegzetes várral. A sziklafal szélén állva eléggé messzinek tűnt az alattunk fekvő terület. Nem jó dolog innen leesni. Pici ejtőzés után továbbsétáltunk a láda megkeresésére. A GPS egy, a faltól külön álló sziklára mutatott, melyet csak ügyes mászással egybekombinált ugrással lehetett elérni. Kint állva a szikla tetején még félelmetesebb volt a helyzet. Leguggolva keresgettem, lehasalva vizsgálgattam a lehetségesnek ítélt rejtekhelyeket, de sajnos nem jártam sikerrel. Lemásztam, körbejártam, semmi. Felmásztam újra és lehasaltam megint, semmi. Feladtam. Elolvastam újra rejtést. Ismét csak körülnéztem és akkor megláttam. Egy vékony madzag lógott ott egy gyökérhez erősítve. Diadalmas vigyorral az arcomon húztam fel és vettem birtokba a ládában rejlő jelszót. Úgy éreztük az egyik legötletesebb rejtéssel volt dolgunk azok közül, amikhez eddig szerencsénk volt. Köszönjük a rejtést. Ezután már simán ment minden. Megpihenve a párkányon felfaltunk egy-egy szendvicset, majd lesétáltunk a kocsihoz. (2011.02.26 12:40)

116. Ódörögd templomrom (GCodor)

A templomromhoz igyekezvén Ódörögd falut szeltük át, ahol a nyugodt falusi élet bizonyítékaként senki nem volt az utcákon, néhány falusi öreget kivéve, akik a ház előtti padokon ültek. Elhagyva a falut egy gazdasághoz érkeztünk, amelyen átmenve egy valamikor talán tehetősebb falusiak mára már eléggé leromlott állapotban lévő házához értünk. Mint egy vidéki kiskastély, olyan kinézete volt, nagy udvarral és magas kerítéssel. Az autót itt parkoltuk le. Kilépvén a kocsiból, a házzal átellenes oldalon észrevettük, hogy ez minden naposan használt terület az állatok számára, mert a föld legyúrva, zöldek lelegelve minden felé. Úgy látszik, erre hajtják ki őket a legelőre. Később meg is láttuk milyen állatok ezek. Bárányok. És hallgattak. Legalábbis egy darabig. Ott legeltek úgy száz méterre előttünk egy füves részen. Ottó szerencsére nem érdeklődött irántuk, annál inkább az általuk hátrahagyott bogyók iránt, melyek valamilyen érdekes oknál fogva rögtön arra ingerelték, hogy hátát a földre téve hemperegjen rajtuk.  Mi annyira nem fogadtuk ezt kitörő örömmel. Próbáltunk rászólni, de csak odébb ment egy kupaccal. Mivel nem tudtunk mit csinálni, inkább gyorsan átszeltük a mezőt a fákkal szegélyezett útig, mely továbbvezetett minket a rom felé. Az árnyas úton lassan elértünk a romhoz vezető kis ösvényig. Ezen indultunk befelé az öreg rom irányába. Mikor megpillantottuk teljes egészében, azon gondolkodtunk, hogy vajon miképpen festhetett az építmény fénykorában. Tetszett a torony kinézete is. Olyan kis takaros ezzel a sokszög formával. Körbejártuk, még a régi alagsorba is lementem. Vajon miért itt épített valaki templomot? Nem tudjuk. Miután alaposan körbejártuk, megkerestük a ládát is. A bokros részen eléggé bekeveredtünk, de végül meglett, és beírtuk magunkat a megtalálók közé. Az úton visszafelé Ottó még utoljára belefeküdt mindenbe amit talált, így a kocsiban mi és élvezhettük azt ami neki annyira örömet okozott… (2011.02.26 14:10)

117. Ember-kő (GCMBER)

Sáska község felől indultunk az Ember kő felé. Egy kereszteződésben, ahol az erdei ösvény kezdődik leparkoltunk a fűben. Az autóból Ottó vágtatott ki elsőnek és gyorsan ellenőrzés alá vonta a környéket. Felkapkodtuk a cuccot, amit magunkkal akartunk vinni, majd elindultunk az úton befelé az erdőbe. Az út kanyargott a fák között, Ottó nagyon ügyelt, hogy ne érjen meglepetés minket, ezért felügyelete alatt tartotta az út mindkét oldalát, és időnként meg is jelölte az utat, hogy visszataláljunk ha esetleg eltévedünk. Lassan sétálgattunk, élvezve a tavaszias napot. Rövid séta után kezdtek megjelenni a sziklák is két oldalt, és a mellettünk lévő szintek egyre magasabbra emelkedtek fölénk. Végül egy kanyar után megláttuk magát a nevezett követ is. Elképesztően hasonlít egy emberre. Nem is gondoltuk volna. Mint egy öreg király palástban. Rövid vigyorgásunknak azonban véget az az emelkedő amely a GPS szerint a ládához vezetett. A gond az volt, hogy nem láttunk felfelé kigyúrt utat, csak némi vadösvényt. A meredek domboldal azonban teli volt avarral, mely nem segített nekünk a feljutásban. Sőt… Nem volt mit tenni nekiveselkedtünk és nagyon vigyázva szépen felaraszoltunk a tetőre. Ottó a maga fürgeségével türelmetlenül nézegetett vissza ránk, és nem értette miért nem tudjuk tartani az ő tempóját. Fent picit pihentünk, majd a kis platón körülnézve, élveztük azt a képet, ami elénk tárult. Nem volt nagyon különleges, de mégis szép volt a lemenő nap fényében. Maga a tisztás kövekkel volt tarkítva és ezeket kerülgetve lehetett csak körülnézni. A láda valahol itt rejtőzött. Rövid keresés után sikerült is meglelni. Megszereztük a jelszót, majd azon az ösvényen, amin felmásztunk, most ereszkedni kezdtünk. Az avar most még inkább ellenünk dolgozott, mert lefelé nehezebb volt megtartani magunkat a csúszás ellen. Kicsi egy bottal próbált fékezni több-kevesebb sikerrel. Sikerült leérnünk épségben az útra. Innen visszasétáltunk a kocsikánkhoz, majd hazafelé vettük az irányt. Emberesen elfáradtunk… (2011.02.26 15:15)