Csurgó-kút
Az a láda régóta mumusként szerepelt a listánkban. Megpróbáltuk már kétszer is megszerezni, de valahogy eddig ezt sosem sikerült véghezvinni. Hol az áradás, hol a hó miatt nem voltunk sikeresek. A mai napon viszont éreztük, hogy meglesz. Vagy addig ott leszünk, míg meg nem lesz, vagy soha többet nem jövünk ide. A keresés megszervezése már rutinnak volt mondható az előző akcióink kapcsán. Az autót az utolsó házaknál tettük le és onnan gyalogosan folytattuk az utat. Ottó imádta a szabadságot, úgy gondolta itt minden bokor, fa és nagyobb fűcsomó egészen neki van kitalálva, így sorra oda is állt felemelet lábbal mindegyikhez. Ha már nem jött semmi akkor is a becsület úgy kívánta. Kellemes erdei séta következett először egy eléggé széles erdei úton, majd később a fák közé vezetett oldalágon folytatva már sűrűbb, inkább csak gyalogosan járt ösvényen jártunk. Lereszkedve a dombon az ösvény végénél várt minket a vízesés és a patak. Picit játszottunk Ottóval is a vízben, dobáltunk neki botot. Nem nagyon akarta kimenteni az ismertlen patakból. Ezután elsétáltunk a láda rejtekhelye felé. Itt alaapos kutatásba kezdtünk. Megnéztünk mind fát és bokrot, földtúrást és üreget harminc méteres körzetben. Sajnos nem talátuk. Ottó is lelkesen segített, túrta a földet. Jó fél óra keresés után feladni készültünk, azzal a rossz érzéssel, hogy ez nincs is meg ez a láda. Utoljára még adtam egy esélyt és ledobtam cipőt és zoknit, és bevetettem magam a patakba. Eléggé hideg volt a patak mivel az idő esős volt az elmúl napokban. Egyszóval ázott és fázott a lábam. Térdig patakban, könyékig iszapban túrva, Ottóval a hátamban, aki közben mégiscsak bejött a vízbe, sikerült megtalálnom.
Azt hiszem nagyon megkönnyebbültünk mikor a kezemben éreztem a ládát. Elég sok erőnkbe került, hogy meglegyen. Az biztos, hogy egyik legjobb és legnehezebben megtalált rejtések egyike. A regisztrálás után még visszarejtettem, majd lefagyott lábbal zoknit vettem, cipőt és indultunk a kocsifelé. Az út innen már eseménytelen volt, Ottó kergeségeit leszámítva, hogy ő éppen nagy őzvadásznak hitte magát és folyton el akart csatangolni. A kocsi még a helyén volt mikor odaértünk, és indultunk is tovább a következő forrás felé... (2010.08.24 12:00)
A Csurgó-kúti sikerünk felszította bennünk a lelkesedést egy további láda megszerzésére, így Farkasgyepüt elhagyva tovább indultunk Németbányára. A falu kellemes, csendes, amolyan tipikus zsákfalusi képet mutat. Senki az utcán, csak az udvarokból hallatszik a kutyák csaholása, ahogy elhaladunk a portájuk előtt. A kocsit a rejtő által megadott „Üvegtigris” nevű „kúltúrális” központ melletti parkolóban hagytuk. Innen gyalogosan terveztük a láda megközelítését. Ottó az autóból kiugorva rögtön tudtára adta a környéknek, hogy ő bizony itt van. Ezt persze a helyi kutyák nem hagyhatták válasz nélkül, így totális kavalkád alakult ki a környéken. Ottó azt is felfedezte, hogy patak van a környéken ami további játékokra ad lehetőséget. Bele is vágtatott és büszkén lefegyelt és sétált, vagy épp a kettőt együtt. Az útvonal elvezetett egy kis emelkedős faluszéli földúton a házak mögötti mezőkre. A mezőn átvágva folytatta az ösvény a kanyargást egészen a nevezett forrásig. Csendesen baktattunk rajta, míg el nem értük a célt. Itt egy csendesen csordogáló vízforrás látható, egy pici pihenőhellyel kialakítva. Megkerestük a ládát, ami nem volt nehéz, majd picit pihentünk és visszafelé vettük az irányt. Ma elég sokat sétáltunk, így már éreztük a lábunkat a nap végére. Kicsi még pózolt egyet a nap végén, mint Supergirl. Le is fotóztam amint éppen rágja egy dino. A kocsiban aztán Ottó elaludt, Kicsi csak hátradőlt, én pedig hazavezettem. (2010.08.24 13:50)
