Az Őskarszt

29. GCOsKa

Őskarszt. A régmúlt eseményeinek tanúi. Amikor még ember sem járt a Földön a természet már dolgozott. Ennek bizonyítékát mutatja be ez a láda. A karszt maga a természetben végbemenő korróziós vagy eróziós folyamatok következtében kialakult forma rendszer. Mi ezen a napon ezt a helyet szándékoztunk felkeresni, hogy ezzel is növeljük műveltségünket. A kis csapat a vasárnapi ebéd után összekészülődött erre a tanulmányi útra és nyakunkba vettük a világot. Úrkút nincs messze tőlünk, így kocsival viszonylag gyorsan ott voltunk. Rögtön a fa kapus bejárat mellett parkoltunk. Kellemes, zöld füves területre léptünk be amit Ottó azon nyomban hosszában, majd keresztben is végig futkosott. Imádja az új helyeket. A sziklák között nyugalmas pihenőhely van kialakítva, ismeret terjesztő táblákkal, melyeken alaposabban is megismertetik velünk a történelem eme korának érdekességeit. Ottót csak annyira érdekelte, hogy a lábát felemelte. Mi azért végigolvastuk. A karszt belsejébe egy fa lépcsőn lehet lesétálni. Nem megerőltető egyáltalán. Reméltük felfelé sem lesz az. Érdekes szikla alakzatok és formák láthatók mindenfelé, ha az ember kicsit jobban körülnéz. Lent sötétebb is van, mintha a fény nem merne bejönni ezek közé az ősi falak közé. Rövid körbetekintés után visszatornásztuk magunkat a lépcső tetejére, majd beállítottuk a kütyüt a ládára. 

A jel a szemközti fa legtetejére mutatott. Ehhez pici emelkedő megmászását és a kimosott karszt megkerülését kellett teljesíteni. Igazán profik vagyunk már az ilyenben. A jelet követve eljutottunk egy kicsit távolabbi és félreesőbb pontjára a karsztnak. Erre ugyan vannak ösvények, de nem annyira használtak, mint a többi. Bemásztunk tehát az erdőbe ahol a legközelebb mutatta a ládát a GPS, és követtük a kitaposott nyomokat. El is jutottunk egy sziklához, melynek felettébb alkalmas helyei mutatkoztak a  rejtésre. Az erdő alatt vizes volt a talaj és csúszósak a sziklák, ami nyomban meg is tapasztaltunk abban, hogy alig bírtam felmászni a bemélyedéshez, ahol a ládát sejtettem. Sajna nem volt ott semmi. Pedig biztosra vettem, hogy ott van. Olyan szép rejtekhely volt. Megkerültük a sűrűn keresztül és próbáltam követni a jelet, de sajna vagy a koordináták nem voltak pontosak, vagy a láda nem ott volt ahol eredetileg lennie kellett volna, mert nem találtuk. Ottó élvezte, hogy mindent meg kell nézni, vizsgálni. Mi már nem annyira. Megkeresni egy örökkévalóság volt. Véletlenül akadtunk csak bele. Picivel odébb, mint számítottuk. Örömünk határtalan volt, mikor meglett. Regisztráltunk, majd örömünnepet ülve készítettünk magunkról egy-két fotót is. Időközben észrevettük, hogy lassan ránk esteledett, ezért szépen visszasétáltunk a kocsihoz, majd beugorva hazafelé vettük az irányt, ahol már várt ránk a pihenés... (2009.06.21 15:27)