A Rábca

122. Rábca-vándor (GCRAVD)

Győr a vizek városa, ahogy ezt bizonyára sokan tudják.    Nem akartam sokat ülni otthon, most, hogy a hosszú hétvégére hazamentem. Igaz volt mindenféle házkörüli dolgom, de azért belefért egy kis kincskeresés is. Volt egy láda, ami már régóta bökte a szemem, hogy szürkébe tegyem, így erre a szombati napra be is terveztem. Unatkozó barátom, Ádám is csatlakozott  a vadászatra. Ketten indultunk begyűjteni a pontokat. A városi részek esetében nincs félelmem, mert vagy virtuális a pont vagy a ládát már rég ellopták és valahol szintén le van írva a jelszórészlet.  Így kellő nyugalommal indultunk sétára a volt olajgyár melletti parkolóból a Radó-szigetre. Az uszoda felőli részen jelezte a kütyü a pontot, így arra sétáltunk. A pont könnyen meglett, így nem is időztünk sokat a szigeten, a második pont felé vettük az irányt. Az sem volt messze kb. nyolcszáz méterre. Elgyalogolva a félsziget csücskére, megszámoltuk a tornyokat. Nem volt nagy dolog, csak nem voltunk benne biztosak, hogy kettő, három vagy négy látszik. Na mindegy, felírtuk mindegyik lehetőséget. Ha nem megy elsőre, akkor majd megy másodikra. A harmadik pont kicsit távolabb volt, így visszamentünk a kocsihoz, hogy kicsit meggyorsítsuk a pontok közötti vándorlást. A harmadik pont egy réges-régi zsilip nyitószerkezetén helyezkdett el. Láttuk, hogy nem ma használták utoljára. A zsírral viszont nem spóroltak, így aztán megmarad még vagy 100 évig rozsda nélkül. A jelszórészletet könnyen megtaláltuk, és már álltunk is tovább az utolsó pont felé. A töltés elején leparkoltuk a kocsit. A kütyü szerint két kilométer csak a láda. Az erős szél ellenére lelkesen sétáltunk a töltésen, ahogy a kütyü mutatta. Sapkám vagy kétszer repült le a magasból a töltés aljára. Másztam is rendesen. Lefelé még okés volt, mert le még leértem valahogy, felfelé viszont mászni kellett. De a ládáért mindent. Mire odaértünk a kis erdős ligethez már kellően tapasztaltak voltunk a szél dolgaiban. Hogy fúj, merről fúj, miért fúj, és miért nem fúj ha erdős résznél vagyunk... Azért ez nem kis teljesítmény tőlünk.

Megérkezvén a láda környékére, mely egy erdős liget a szántóföldek között, már kellemesebb időben volt részünk. A fák jótékonyan megfogták a szelet, így az nem zavart minket. A fák közé érve nekiálltunk keresni a ládát. A leírás szerint valami odúban kell lennie. Találtunk is vagy három-négy fát ahol voltak odúk. Bőszen forgattuk az avart, korhadékot, hogy megleljük, de sajna nem jártunk sikerrel. Olvastuk, hogy előttünk sem volt már meg, de meg is bizonyosodtunk, hogy nem található. Így picit csalódottan indultunk visszafelé. (Este azért írtam a rejtőnek, hogy baj van a dobozzal, cserébe megküldte a hiányzó részletet, így rendesen logoltam.)

Most már okosabbak voltunk, és kitaláltuk, ha a töltés takarásában megyünk, akkor nem fúj a szél. Azért meglepően okosak vagyunk ha egyszer odatesszük az agyunkat. Visszaérve a kocsihoz kilőttünk Győrzámoly felé... (2011.03.12 13:20)

123. Győrzámolyi multiláda (GCGYZM)

Sikertelen előző keresésünk után indultunk tovább a mára tervezett második ládához. Az éppen nálam lévő TB-t (Bódottá) akartam elrejteni. Ez a multi Győrzámoly nevezetességeit szeretné bemutatni. Na ez minket most éppen nem érdekelt. Sok emlékművet és templomot láttunk már, így nem dobott fel, hogy ismét láthatok egy-kettőt. A templomnál lévő első pont kicsit meglepett minket. Okosan úgy van felépítve a multi, hogy nem tudsz továbbmenni ha nem leled meg a pontot, mert az tartalmazza a következő ponthoz az infót. Így aztán végig kell sétálnod, ha meg akarod lelni a végső ládát. Nos a templomnál eléggé meglepődtünk, mert a fal tövébe írta a mikroládát, de ott amikor megláttuk a kavicsos sávot a templom körül, rögtön felvetődött bennünk, hogy itt aztán bárhol lehet a kavicsok alatt. Körbejártuk, és jellegzetes kavicsokat vagy rejtekhelyet kerestünk. Mikor körbeértünk majdnem káromkodtunk. Nem találtunk semmit. Aztán megnéztük jobban és megtaláltuk a trükkös helyet. Gyorsan és óvatosan felírtuk a koordinátákat, és tovább álltunk. Azt csak utólag vettem észre, hogy a plébániától árgus szemek figyelik minden mozdulatunkat, hogy mit ólálkodunk a templom környékén. Mielőtt baj lenne, gyorsan kocsiba ültünk, aztán hajtottunk a második ponthoz. Ez nem volt messze, úgy százötven méterre a kanyaron túl. Le is parkoltunk az út szélén, és akkor kerültünk bajba, mert két kisgyerek játszott ott. Másztak, futkoztak, így nagy volt az esély,hogy meglátják mit veszünk elő és honnan, hogy azután kíváncsiságuktól vezetve ők is előszedjék. Szóval óvatosak voltunk. Takartam Ádámot, míg előbányászta a mikrót, majd megtudva a tutit, gyorsan visszarejtettük. Elindultunk a végpont felé. Leparkoltam a töltés oldalában, majd gyalogosan mentünk a kis zászló felé. Sajnos nem olvastuk el a leírást, így később derült csak ki, miután megtettünk úgy háromszáz métert, hogy útközben volt elrejtve a kód, ami a ládanyitáshoz kell, így nem lehetünk sikeresek nélküle. Bakit kiküszöbölendő, visszasétáltunk, és megkerestük a kódot. Aztán most már tényleg irány a láda. Meg is találtuk a megadott helyen. Nagyon jó rejtés. Ötletes, bár szerintem nagy az esélye, hogy télen valaki elvigye tűzifának a rejteket. De mindenképpen tetszett. Nosza kinyitottuk, és regisztráltunk. Belerejtettem a TB-t (Bódottá), volt is öröm és bódottá, hogy sikeresen hozzájárultam az utazásához. Visszarejtettük a ládát, majd irány haza... (2011.03.12 15:20) 

Balatonfelvidék sokadszorra

118. A „látott” hal (GCLAHA)

Szép, napos márciusi hétvégére ébredtünk, és mint ilyenkor lenni szokott, egyik kedvenc hobbinknak engedve ismét ládakeresésre vetemedtünk. „Meglepve” Kicsit, ismét a Balaton északi részét választottuk ki barangolásaink helyszínéül. A tihanyi félsziget még fel nem kutatott ládái közül elsőnek ezt a meglehetősen fura névvel illetett dobozt választottuk. Az út Tihanyig eseménytelenül telt, még ébredeztünk a kocsiban ellenben Ottóval, aki friss és üde volt teli izgalommal, melyet nem győzött nekünk hangsúlyozni, heves nyüsszögés és tutulás által. Megkönnyebbülve engedtük ki a kocsiból Tihanyban, és lélegeztünk fel, hogy csend van. A láda szerencsére nem volt messze. Mindössze ez egyik nagyobb parkolónál kellett picit továbbmennünk a kitaposott gyalogúton a part irányába. Úgy 100 méter megtétele után már fent is álltunk egy kis nyílt területen, ahonnan gyönyörűen ráláttunk a még jeges Balatonra. A láda leírásában szerepel, hogy az emberek innen lesték a halrajokat, és segítették a lent dolgozó halászokat. Innen ered a furcsa név, látott hal. A láda valamivel lejjebb volt egy kiemelkedő szikla tövében. Az napsütésben olvadó földön egyedül csúszkáltam le a láda környékére. A keresés nem volt megerőltető, de izgalmas volt csúszkálni a sáron és leveleken alattam a mélységgel. Néhányszor kibírtam nevetés nélkül. A regisztrálás után visszamásztam és még picit nézegettük a távoli vizet, majd visszasétáltunk a parkolóba. A mai nap éppen termelői piac volt, és mindenféle házi tejek, vajak és sajtok voltak kaphatók. Vettünk is egy kis kóstolónak való ízesített túrót. Ezekután még sétáltunk egy picit, megnéztünk minden standot, ki mit árul, majd lassan visszaballagtunk a kocsihoz és elindultunk a következő cél felé. (2011.03.05 11:20)

119. Magyar tenger (GCMate)

Tavalyról elmaradt befejezetlen multiládánk utolsó pontja volt ez a pont. A többi pont már megvolt tavaly, csak az utolsó, maga a láda hiányzott, mert mikor meg akartuk keresni, éppen akkor a szőlőkben durrogattak hevesen a gazdák, hogy elűzzék a seregélyeket, és Ottóval nem akartunk bemenni a durrogatás közepébe, nehogy megijedjen. Most tavasz révén elmaradtak a lövöldözések, és alkalmasnak találtuk az időt, hogy pótoljuk az elmaradást. Kellemes sétával kezdtünk a szőlőtőkék között egészen a domb aljáig. A gazdák már megkezdték a szőlő rendbetételét, felkészülve a rügyezésre. Az erdős rész elérésekor egy keskeny ösvény kezdetét láttuk a bokrok között, ezen indultunk el felfelé a tető felé. A kütyü szerint ugyanis oda rejtették a ládát. Az ösvény egyre csak kanyargott felfelé és amint futott feljebb és feljebb, úgy lett egyre meredekebb. A mi tempónk a meredekség növekedésével arányosan csökkent. Lihegtünk rendesen mire felértünk a tetőre. A csúcson azonban lenyűgöző látvány fogadott minket.

Magasan a környező vidék felett álltunk és a Balaton vizére láttunk egyenesen. Kellemes pihenő volt kialakítva fent, ideális lehet bármely szalonnasütéshez egy csapat számára. Itt megkerestük a ládát, elvégeztük a szükséges rögzítéseket, majd kiültünk a napra, élvezve a látványt. Elmajszoltunk egy szendvicset, és miközben Ottó hősiesen mentette a faágakat a meredély széléről, mi a távoli Balatont fürkésztük. Eltöltöttünk így egy kis időt, majd összepakoltunk és visszaindultunk az autóhoz. Lefelé Ottó kergetett minden lefelé guruló követ vagy éppen a Kicsi által eldobált faágakat. Ő sosem fárad… (2011.03.05 13:05)

120. Dörgicsei mosolygós templomrom (GCdomr)

Harmadik megállónk hazafelé egy vidám rom volt, Dörgicsén. Nagyin drive-in láda, mert a templom mellett parkolhattunk. A templom maga nagyon régi, 11. századi múltra tekint vissza, ma azonban már csak a romjai találhatóak meg a faluban. A falban található vörös téglák adják a mosolyra húzott száját, adva vidám külsőt a romnak. Maga a rejtés elég merész, és elsőre nem is biztos, hogy gondol rá az ember, de egyenlőre működik, és ott van a láda. A templomot körbesétáltuk, megnéztük a kihangsúlyozott kereszt alakú ablakot is. Jelszószerzés után pedig fényképeket próbáltunk csinálni magunkról a közeli padon, több-kevesebb sikerrel. Mikor meguntuk ezt a játékot, és Kicsi feltöltötte magát napfénnyel, indultunk a mai nap utolsó ládája felé, mosolyogva - integetve a templomnak. (2011.03.05 14:30)

121. Szentbalázs falu templomromja (GCBALA)

Szentantalfa mellett vettük a domboldalnak az irányt. A rom valahol a tető környékén volt jelezve, úgy döntöttünk, ameddig lehet, felmegyünk kocsival. Sikerült is elég szépen megközelíteni a helyet, de aztán a szőlők és házak között elveszett az út a sárban, így a parkolás mellett döntöttünk. Letettem a kocsit az első alkalmas helyen, majd innen sétálva indultunk a GPS által mutatott úton. Ottó unatkozott, mert hozott magával egy követ is, hogy legyen valami nehezítés is számára az úton. Az út enyhén emelkedett a magas partfalak között és kanyarogva vezetett minket feljebb és feljebb. Kiérve a partfalak közül már a szőlőskertek között haladtunk és már kilátás is adódott a környékre. A dombon felkanyarodtunk egy porta mellé, ahol nem tudtuk eldönteni, hogy magánterületet sértünk, vagy éppen arra visz az út, annyira körberakták limlommal az út két oldalát. Széles kocsiútra értünk ki, mely erős kanyart véve vitt tovább minket a rom felé. Lassan sétáltunk a felengedett földön és hamarosan kibontakozott előttünk a templom körvonala is. Odaérve látszott, hogy ez is a régen volt dicső templomok közé tartozik. 13. századi eredettel rendelkezve nem tekinthető fiatalnak. Sajnos az idő ezt az építményt is kikezdte. Állagmegóvási munkáknak köszönhetően most úgy néz ki stabilizálták az állapotot, és még jó pár évig emlékül áll itt. Körbejártuk, megnézegettük, majd a bejáratával szemben a kerteken át lementünk a kocsi felé. Nem volt kedvünk visszafelé is a körbevezető úton, amin jöttük visszamenni. Az autót rövid idő alatt elértük, letisztítottuk a cipőket a sártól, és elégedetten, négy megtalált ládával a mai napon hazafelé vettük az irányt. (2011.03.05 15:30)

Kövek és romok

115. Fehér kövek (GCFKOV)

Hétvégi kirándulásunk Sümegre és környékére vitt bennünket. Régebbről maradt még itt egy láda melyre akkor nem volt időnk, így most a bepótolásra adódott lehetőséggel élve, ezt a ládát is felkerestük. Az autót az egyik főút melletti parkolóban tettük le és innen már gyalogosan közelítettük meg a helyet. Ottó a megszokott vezetői feladatokat ellátva rögtön előre is futott, megadva a lehetőséget, hogy követhessük. Az út már az elejétől kezdve emelkedett a dombtető felé. A távolban felsejlett előttünk a fák közül kibukkanó fehér-szürke sziklák tömege, mely a ládát rejtette. A házakat elhagyva kellemes erdei ösvényre jutottunk, mely az árnyat adó fák alatt vezetett felfelé. Február ellenére eléggé meleg volt, aminek felettébb örültünk, mert a tavaszias időben mégis csak kellemesebb a séta. A bokrok közül a leggyorsabbak már rügyet is bontottak, enyhe zöld fakadások látszottak az ágakon mindenfelé. Sejthetően kezdett tavaszodni.

A tetőre érve az út is kellemessé vált azáltal, hogy az eddigi emelkedés helyett már szintben haladtunk a peremen. A téli viharok maradékaként persze néha másznunk kellett az útra kidőlt fákon keresztül, hogy folytatni tudjuk az utat, de könnyen vettük az akadályokat. A sziklaszirtekhez érve előttünk feküdt Sümeg, közepén a jellegzetes várral. A sziklafal szélén állva eléggé messzinek tűnt az alattunk fekvő terület. Nem jó dolog innen leesni. Pici ejtőzés után továbbsétáltunk a láda megkeresésére. A GPS egy, a faltól külön álló sziklára mutatott, melyet csak ügyes mászással egybekombinált ugrással lehetett elérni. Kint állva a szikla tetején még félelmetesebb volt a helyzet. Leguggolva keresgettem, lehasalva vizsgálgattam a lehetségesnek ítélt rejtekhelyeket, de sajnos nem jártam sikerrel. Lemásztam, körbejártam, semmi. Felmásztam újra és lehasaltam megint, semmi. Feladtam. Elolvastam újra rejtést. Ismét csak körülnéztem és akkor megláttam. Egy vékony madzag lógott ott egy gyökérhez erősítve. Diadalmas vigyorral az arcomon húztam fel és vettem birtokba a ládában rejlő jelszót. Úgy éreztük az egyik legötletesebb rejtéssel volt dolgunk azok közül, amikhez eddig szerencsénk volt. Köszönjük a rejtést. Ezután már simán ment minden. Megpihenve a párkányon felfaltunk egy-egy szendvicset, majd lesétáltunk a kocsihoz. (2011.02.26 12:40)

116. Ódörögd templomrom (GCodor)

A templomromhoz igyekezvén Ódörögd falut szeltük át, ahol a nyugodt falusi élet bizonyítékaként senki nem volt az utcákon, néhány falusi öreget kivéve, akik a ház előtti padokon ültek. Elhagyva a falut egy gazdasághoz érkeztünk, amelyen átmenve egy valamikor talán tehetősebb falusiak mára már eléggé leromlott állapotban lévő házához értünk. Mint egy vidéki kiskastély, olyan kinézete volt, nagy udvarral és magas kerítéssel. Az autót itt parkoltuk le. Kilépvén a kocsiból, a házzal átellenes oldalon észrevettük, hogy ez minden naposan használt terület az állatok számára, mert a föld legyúrva, zöldek lelegelve minden felé. Úgy látszik, erre hajtják ki őket a legelőre. Később meg is láttuk milyen állatok ezek. Bárányok. És hallgattak. Legalábbis egy darabig. Ott legeltek úgy száz méterre előttünk egy füves részen. Ottó szerencsére nem érdeklődött irántuk, annál inkább az általuk hátrahagyott bogyók iránt, melyek valamilyen érdekes oknál fogva rögtön arra ingerelték, hogy hátát a földre téve hemperegjen rajtuk.  Mi annyira nem fogadtuk ezt kitörő örömmel. Próbáltunk rászólni, de csak odébb ment egy kupaccal. Mivel nem tudtunk mit csinálni, inkább gyorsan átszeltük a mezőt a fákkal szegélyezett útig, mely továbbvezetett minket a rom felé. Az árnyas úton lassan elértünk a romhoz vezető kis ösvényig. Ezen indultunk befelé az öreg rom irányába. Mikor megpillantottuk teljes egészében, azon gondolkodtunk, hogy vajon miképpen festhetett az építmény fénykorában. Tetszett a torony kinézete is. Olyan kis takaros ezzel a sokszög formával. Körbejártuk, még a régi alagsorba is lementem. Vajon miért itt épített valaki templomot? Nem tudjuk. Miután alaposan körbejártuk, megkerestük a ládát is. A bokros részen eléggé bekeveredtünk, de végül meglett, és beírtuk magunkat a megtalálók közé. Az úton visszafelé Ottó még utoljára belefeküdt mindenbe amit talált, így a kocsiban mi és élvezhettük azt ami neki annyira örömet okozott… (2011.02.26 14:10)

117. Ember-kő (GCMBER)

Sáska község felől indultunk az Ember kő felé. Egy kereszteződésben, ahol az erdei ösvény kezdődik leparkoltunk a fűben. Az autóból Ottó vágtatott ki elsőnek és gyorsan ellenőrzés alá vonta a környéket. Felkapkodtuk a cuccot, amit magunkkal akartunk vinni, majd elindultunk az úton befelé az erdőbe. Az út kanyargott a fák között, Ottó nagyon ügyelt, hogy ne érjen meglepetés minket, ezért felügyelete alatt tartotta az út mindkét oldalát, és időnként meg is jelölte az utat, hogy visszataláljunk ha esetleg eltévedünk. Lassan sétálgattunk, élvezve a tavaszias napot. Rövid séta után kezdtek megjelenni a sziklák is két oldalt, és a mellettünk lévő szintek egyre magasabbra emelkedtek fölénk. Végül egy kanyar után megláttuk magát a nevezett követ is. Elképesztően hasonlít egy emberre. Nem is gondoltuk volna. Mint egy öreg király palástban. Rövid vigyorgásunknak azonban véget az az emelkedő amely a GPS szerint a ládához vezetett. A gond az volt, hogy nem láttunk felfelé kigyúrt utat, csak némi vadösvényt. A meredek domboldal azonban teli volt avarral, mely nem segített nekünk a feljutásban. Sőt… Nem volt mit tenni nekiveselkedtünk és nagyon vigyázva szépen felaraszoltunk a tetőre. Ottó a maga fürgeségével türelmetlenül nézegetett vissza ránk, és nem értette miért nem tudjuk tartani az ő tempóját. Fent picit pihentünk, majd a kis platón körülnézve, élveztük azt a képet, ami elénk tárult. Nem volt nagyon különleges, de mégis szép volt a lemenő nap fényében. Maga a tisztás kövekkel volt tarkítva és ezeket kerülgetve lehetett csak körülnézni. A láda valahol itt rejtőzött. Rövid keresés után sikerült is meglelni. Megszereztük a jelszót, majd azon az ösvényen, amin felmásztunk, most ereszkedni kezdtünk. Az avar most még inkább ellenünk dolgozott, mert lefelé nehezebb volt megtartani magunkat a csúszás ellen. Kicsi egy bottal próbált fékezni több-kevesebb sikerrel. Sikerült leérnünk épségben az útra. Innen visszasétáltunk a kocsikánkhoz, majd hazafelé vettük az irányt. Emberesen elfáradtunk… (2011.02.26 15:15)

Ládázás a Balaton legészakibb részén

110. Balatonkenese, löszfal (GCLOSZ)

A 2011-es év első ládázása alkalmából Kicsit a Balaton környékére szerettem volna vinni, ezért olyan helyet válaszottam, amerre még nem voltunk ládázni. A tó legészakibb része jött elsőre szóba, mert viszonylagosan közel van és még általunk érintetlen terület volt. Jópár ládát kinéztem erre a napra, és amennyi sikerül annyival fogunk megelégedni. A löszfalra esett a választás, mivel könnyűnek tűnt, mint bemelegítés. Az idő szerencsére mellénk állt és remek napsütéses, enyhe kora tavaszi idővel ajándékozott meg bennünket. Tíz órakor indultunk a szokásos csapattal, Kicsi, Én, és Hős Kutya Ottó. Sajnos az új év sem hozott változást, Ottó szirénázással adta tudtául a világnak, hogy úton van. Kellett egy kis idő, míg megnyugodott.

Kenesén az autót amennyire lehetett annyira közel tettük le a megadott koordinátákhoz. Innen gyalogosan indultunk felfelé az utcán, amely reményeink szerint a célhoz vezet. Rövid séta után kiértünk egy füves peremre, ahonnan Pazar kilátás nyílt a Balatonra, és megértettük a löszfal mibenlétét is, mivel a lábunk előtt feküdt az a szakadék, melynek most a tetején álltunk, és melynek oldala az a löszfal amiről tulajdonképpen szó van.

Innen még tovább kellett mennünk a ládáért, de egy picit elidőztünk a látképen mielőtt továbbmentünk volna. Az út tovább felfelé egészen a kilátóig vezetett, itt felmásztunk a kilátóba, Ottó persze nem vállalta, Ő inkább lent pockozott, míg mi fent nézegettünk. Innen is kellemes látvány tárult elénk. Rövid pihenő, szendvics és ivás után már indultunk is a tényleges úticél felé, a ládához. Az út a bokrok között vezetett és eléggé csúszós volt az éppen felolvadt talajon. Dobtam is egy enyhe csúszást elejtve mindent a kezemből. Szerencsére nem estem el, csak lejjebb kerültem egy méterrel. A láda közelsége azonban feledtette a bosszúságot. A keresés szerencsére nem tartott sokáig. Ügyes  volt a rejtés, elsőre nem is esett le, hogy hol is keressem, de aztán sikerült kiszúrnom a dobozt, a szokványosaktól eltérően nem a földön, hanem magasabban az ágak között sikerült megtalálni. Regisztráltunk, majd visszasétáltunk a kilátó mellett a kocsi felé. Vetettünk egy utolsó pillantást innen fentről a Balatonra, majd a kocsihoz érve továbbmentünk. (2011.02.05 11:00)

111. Sér-hegy (GCSer)

Az útba eső következő láda a Sér-hegyi geotorony volt. A toronyhoz nem lehetett kocsival felhajtani, legalábbis a mienkkel nem. Ezért lekanyarodva a főútról, egy fa mellett a füves részen meg is álltam, majd gyalogosan folytattuk a torony megközelítését. Szerencsére még nem szökkent szárba semmi, nem volt sem búza sem kukorica, csak a csupasz föld, így aztán könnyedén felsétáltunk a toronyhoz. A toronybelsejében egy fémlétra vezetett felfelé a tetőre, de nem másztunk fel, mivel annyira egyikünket sem fogott meg a táj, hogy erőt fejtsünk ki ezért. Semmi különös nem volt a környékben. Megkerestük a ládát, majd visszasétáltunk az autóhoz, és egy „Na ez is megvan” sóhajjal továbbálltunk... (2011.02.05 11:40)

112. Mámai csuszamlás (GCMacs)

A megadott pont elérése után a kocsit leraktuk egy arra alkalmasnak tűnő helyen, majd magunkra kaptuk a tarisznyákat, és elindultunk a leírásban megadott ösvény felé. Az út egy darabig a hétvégi házak között vezetett, majd elérve az utca végére keskeny ösvénnyé szűkült addig széles nyomvonal. Innen remek kilátás nyílt a Balaton egy szegletére, amely teli volt a jégen szórakozó emberekkel. Még ide fel is eljutott a zsivaly. Az ösvényünk lejteni kezdett és bevezetett a fák közé. Lassan ereszkedtünk a völgy aljáig, ahonnan meredek emelkedővel vitt egyre feljebb és feljebb míg fel nem értünk a domb hátára. Innen már könnyebben mentünk az ösvényt követve, mely kanyargott a sűrű bokrok között. Lassacskán értünk ki a meredek fal szélére, ahonnan elképesztő látvánnyal tárult elénk a Balaton ezen partszakasza. A jeges Balaton a szikrázó napsütésben nagyon szép panoráma képet adott. Picit nézegettünk, miközben Ottó felderítette a terepet. Miután biztonságosnak ítélte, elindultunk ládát keresni. A kütyü jelét követve a legsűrűbb bokrosba sikerült bevinni magunkat, de hála Kicsi elszántságának, aki bemászott a tüskés bozótba, sikerült kipecáznunk a ládát a helyéről. Regisztrálás következett, majd fényképezkedés a balatoni háttérrel. Picit lepihentünk a napon, hogy élvezzük a kellemes, már érezhetően meleg sugarakat. A mered partfal története érdekes és tanulságos, hogy miként csúszott le a földtömeg, elsodorva vonatot, vasutat, mindent ami ott volt. Nem egy vidám sztori. A rövid szieszta után felkerekedtünk és azon az ösvényen, melyen feljutottunk visszasétáltunk a kocsihoz. (2011.02.05 12:30)

113. Balatoni kecskekörmök (GCBKOR)

Egy legenda nyomában jártunk ezen láda megkeresésekor. A kecskekörmök legendája egy gőgjéért megbüntett királylányról és aranyszőrű nyájáról szól, amely a Balaton vizébe veszett, és ennek a nyájnak a körmeit szórja ki mai napig a víz. Nos ezeket e körmöket, meg persze a ládát mentünk keresni. Az utunk a part mentén vezetett Balatonfűzfőnél. A kocsit bent hagytuk az egyik utcán, és gyalogosan sétálva tettük meg az utat a part mentén arrafelé, ahol a ládát és a körmöket mutatta a GPS. A kijelölt helyre érve találtunk egy mini öblöt, ahol szépen be volt fagyva a Balaton és könnyen rá lehetett menni, Kicsi élt is az alkalommal és rávitte Ottó kutyát a jégre. Ottó imádja, ha fadarabokat kergethet a jégen, és nagyokat fékezve túlcsúszhat rajtuk. Most is ez történt, hős kutyánk viccesen rohanva és fékezve próbálta elkapni több kevesebb sikerrel a fadarabot. Én nem mertem rámenni, mert a magam száz kilója alatt féltem, hogy beszakad. Inkább fényképeztem. J Persze kellő csúszkálás után a ládát is megkerestük, és regisztráltuk ittjártunkat… (2011.02.05 13:40)

114. A Balaton legészakibb pontja (GCBLTN)

A kecskekörmök után továbbsétáltunk a Balaton partján észak felé, hogy elérjük a mai napra tervezett utolsó ládánkat, a tó legészakibb pontját. A hosszú séta közben beszélgettünk és nézegettük a környéket. Ottót sajna itt pórázon kellett vinni, mert a gyalogút egyben bicikli út is volt, ezért figyelni kellett a kerekesekre is. A séta végén elértünk ahhoz a ponthoz, ami állítólag a legészakibb pont. Szerencsére nem sokan jöttek erre, mert levelek és bokrok még nem takartak nagyon minket februárban, így avatatlan szemek könnyen észrevehetik miben mesterkedünk. A láda szerencsére beljebb volt elhelyezve az úttól, így valamelyest csökkentette a lebukás rizikóját. A környék viszont nem a legtisztább. Sajna mások is szeretik a rejtettebb helyeket. Beírtuk a nevünket a füzetbe és elindultunk visszafelé. A séta során ismét megcsodáltuk a környező hajókat és házakat, majd a kocsihoz érve hazafelé vettük az irányt. Ma egy termékeny napunk volt ládák szemponjából… (2011.02.05 14:23)

A megunhatatlan Balaton-felvidék

109. Szent György hegy (GCSZGY)

Ha szombat, akkor geocaching, de legalábbis kirándulás. Ma megint egy szép napra ébredtünk. Elsőként megkérdeztük Ottót, hogy hova menne, de ő mindegy csak csavargás alapon ránk hagyta. Én kedveskedni akartam Kicsinek, akinek a Balaton a Riviéra, ezért ott kerestem ládát elsősorban. Azért, hogy túra is legyen, meg erdő is meg szép is, a Szent György hegyet néztem ki. Úgy gondoltam innen látni lehet majd a Balatont, de mégis erdős, mászós túrázós. Megcsináltuk reggel a szendvicseket, összepakoltuk a hátikat, fényképezőt, és beültünk a kocsiba. Ottó szokás szerint szirénázott, amit mi rosszallóan fogadtunk. Sajnos ezzel nem nagyon tudtunk mit kezdeni. Sikeresen leértünk. Az autót a megadott helyen a kápolna mellett parkoltuk le. Az idő nekünk kedvezett, sütött a nap és melegünk is volt. Ottó felderített, mi a kipakoltunk és megettünk egy szendvicset is, hogy legyen erőnk az útra. Az út kezdete nem tűnt vészesnek, mert kényelmes enyhe emelkedőn sétáltunk felfelé a hegy felé, ellenben a háttérben magasodó falak előre jelezték, hogy nem ússzuk meg ilyen könnyen. Kanyarogtunk, követve a kocsiutat, Kicsi közben irigykedve nézte a balatoni házakat, remélve, hogy egyszer majd nekünk is lesz egy hasonló nádfedeles. Az út haladt tovább és végére érve már földúton a kertek mellett folytattuk. Az út az erdő felé vezetett, ahol keskeny ösvénnyé szűkült és bevette magát a sűrűbe. Egy torony látszódott a fák csúcsa felett. EMMAUS felirattal az oldalán egy kápolna található itt.

Állapota eléggé romos, helyenként veszélyes. Története az interneten olvasható. Bementünk picit körülnézni, de lehangoló látvány. Érdekességként mondom, hogy találtunk benne egy harmóniumot is eléggé romos állapotában. Valamikor itt remetéskedő Ify Lajos építette. Magunk mögött hagyva ezt a komor helyet az erdőben folytattuk a túrát. A sűrűben Ottó érezte a legjobban magát. Szagolt mindent, ami az útjába került. Az ösvény kanyarogva vezetett bennünket a megjelölt pont felé, ahol egy jelszórészlet várt valahol bennünket. Az erdei útról le kellett térnünk, és a fák között, kövek alatt keresgéltük a ládát. Rövid keresgélés után, mialatt felforgattuk az egész környéket, megleltük és gyorsan magukévá tettük a részletet. Ezután folytattuk utunkat, mely kanyarogva vezetett át a hegy oldala mentén a túloldalon lévő turista házig. A turistaház előtti kövek között begyűjtöttük a jelszót, majd lepihentünk a közeli padok egyikén. Megmutattam Kicsinek az OKT-s bélyegzőt is, és elmeséltem neki, hogy az OKT-n ilyenekkel igazoljuk, hogy merre jártunk. A túristaháztól az ösvényünk már keményebb formát öltött, elkezdett meredeken emelkedni. Az orgonák felé vettük az irányt. Tüdőnket kiköptük mire felértünk. Kivéve Ottót, akinek semmi nem állhatott útjába. Felfutott, lerohant, mint egy kis őrült és várta, hogy vegyük fel a tempóját. Na ez nekünk nem nagyon ment. A lépcsőkön mászva időnként meg-megálltunk levegőt venni. A méterek fogytak, mi pedig lassan felértünk a tetőre. Itt pihentünk picit, nézelődtünk, élveztük a kilátást. Itt persze még nem a Balaton felőli, hanem pont az ellenkező oldalon álltunk.

Az egyik mellékösvényen felmászva megkerestük a ládát és begyűjtöttük a következő részletet. Visszatértünk a főútvonalra, és tovább folytattuk immár jelentősen enyhült emelkedővel az utunkat. Húsz perc gyaloglás után aztán kiértünk a tetőre. Ez egy meglehetősen sík terep, füves és kellemes látképet ad a Balaton felé. Kicsi végre láthatta amit annyira szeret. Itt megpihentünk. Ettünk szendvicset, Ottót hagytuk egy picit ásni is. Imádja a pocoklyukakat.

Rövid ejtőzés után a láda keresésére fordítottuk a figyelmet. A leírás alapján megkerestük a helyet, de meglepődtünk, hogy mennyire meredek a fal, ahova a jel vitt minket. A GPS nem tudott pontos jelet adni, ezért itt már csak a megérzéseinkre hagyatkozhattunk. A keresést fent kezdtük, azon a helyen ahol megérkeztünk ide, de én szép lassan lemásztam a fal tövébe. Megnéztem minden bokrot, fatövet, kőhalmot mindent, de nem jártam sikerrel. Kicsi eközben fent elvégezte ugyanezt, de ő sem találta meg. Sok időt töltöttünk a kereséssel, és csak nem lett meg. Feladtuk. Leültünk pihenni. Nem hittük el, hogy ennyire nehéz. Nekifutottunk még egyszer miután átolvastuk a leírást vagy ötször. Az új keresés aztán rövidesen sikert hozott. Megtaláltuk. Persze utólag már egyszerűnek tűnt, de akkor majdnem feladtuk. Mondanom sem kell megkönnyebbültünk. Gyorsan begyűjtöttük a jelszórészletet, majd elindultunk az utat követve immár lefelé a hegyről. Átvágtunk a sűrű erdőn, és egyre lejjebb és lejjebb ereszkedtünk. Az őszi avar gyönyörű színekkel festette le a talajt alattunk. Az egész erdő sárga-narancs-vörös színekben pompázott. Már el is feledtük az előbbi mérgelődésünket. A séta rövidesen visszajuttatott bennünket a civilizációba. Kiértünk egy kavicsos kocsiútra, majd elkezdtek megjelenni a házak is. A legutolsó állomást vettük célba. Ez egy virtuális pont, ahol csak le kell olvasnunk valamit. Reméltük könnyű lesz. Az volt. Miután megérkeztünk a kúthoz, ahová a koordináták vezettek, nagyot ittunk belőle, és Ottót is megitattuk. Itt éreztük, hogy kezdünk fáradni. A lábaink már nem a régiek. Vagy csak puhányak vagyunk. Sebaj. Az aszfaltos úton visszasétáltunk a kápolna mellé, a kocsihoz. Mára elég is volt. Köszönjük a szép túrát, és hogy mindezt késő ősszel szép időben tehettük meg. (2010.11.06 14:00)

Győr és környéke

107. Gyirmóti séta (GCGYIR)

A hétvégét itthon, Győrben töltöttem, ahogy az időnként lenni szokott. Nagyon kedvem volt kimozdulni, így kerestem egy megfelelő ládát, ami nem városi, mégis közel van. A gyirmóti sétának nevezett rejtés ígéretesnek tűnt. Egy kellemes sétára hív a természetbe. Beültem hát a tütübe és elindultam a megadott parkoló koordinátái felé. A megadott koordinátáknál letettem az autót, megkerestem az első részletet, majd nyakamba vettem a fényképezőgépet, a hátizsákot és nekivágtam az ösvénynek. Először vissza kellett kapaszkodjak arra a töltésre, melyen bejöttem a hétvégi házakig, és pár száz métert visszafelé kellett gyalogoljak, hogy lekanyarodhassak a földútra, ami befelé vitt a mocsaras rész felé. A terület éppen eső utáni állapotát mutatta, mert vizes, sáros volt az út. Nem zavart különösebben, jól bírta a cipő. Az ösvény egyenesen vitt egy ki erdős liget felé. Útközben a jobb oldalon egy fa és mellette tábla volt látható, melyen a tanösvény által éppen ismertetett dolog leírása volt olvasható. Nem is tudtam, hogy itt tanösvény is van. Picit elidőztem, majd lépdeltem tovább. Az ösvényen lassan elértem a nádas-fás ligetet, ahol sikeresen felzavartam egy gémet, ami ijedten emelkedett a magasba és csapkodva menekült. Néztem egy darabig, majd továbbsétáltam az úton. A gém körözött a terület felett, várva mikor leszek elég messze, hogy ismét leszállhasson. Ezt már nem vártam meg. A keskeny erdősávon átvágva balról mező, jobbról a halastó vize vett körül. A parton vezetett tovább az út, kellemes képet adva a víz közeli élővilágról. Megálltam néha elkapni egy-egy madarat, de nagyon éberek voltak, én meg lassú, mindig lemaradtam róluk. Később a mező egy bokrosabb részén egy őzpárt azért sikerült lencsevégre kapnom.

Nem is tűntek félénknek. Tisztes távolból azért, de megvárták, míg elmegyek mellettük, majd folytatták a legelészést. Az ösvényt követve hamarosan elhagytam a partvonalat, és a távolban álló madárles felé vettem az irányt. Itt begyűjtöttem a második részletet is. Felmásztam, picit nézelődtem, de nem volt ma szerencsém a madarakkal, nem jött a közelbe egy sem, nekem meg nem volt időm sokat várni. Elindultam hát a pallókon a nádason keresztül. Nagyon hangulatos így a séta, ha alig pár centivel a vízszint felett sétálhat az ember. A nádas körülvesz, rejt és eltakar. Nyáron nagy élet lehet erre. Vissza fogok jönni. Utam továbbhaladt a pallókon, lassan kiértem a nádasból egy hídhoz. Átkeltem rajta és balra fordulva bevetem magam az erdőbe, hogy magát a ládát is megtaláljam. Elég szemetes a környék. Nem kommentálom. A láda végül meglett. Regisztráltam, majd az úton amin jöttem elindultam vissza. A séta visszafelé eléggé eseménytelen volt. Még az idefelé jövet látott állatokkal sem találkoztam, így lassan elértem a parkolót és ledobtam a cuccokat. Pár percben összegeztem magamban a túrát, összeraktam a jelszót, és indultam tovább… (2010.10.31 13:50)

108. Apor Vilmos győri püspök emlékére (GCApor)

Egy győri multi mindig jólesik az embernek. Levezetésként úgy gondoltam, összeszedem ezt a még hiányzó győri ládát. A multi első pontja a bazilika a Káptalan dombon. Ide felsétáltam, és leolvastam a jelszót a megadott tábláról. Nosztalgiaképpen körbesétáltam az épületet. Ezt általában mindig megteszem ha erre vetődöm. A második pont meglehetősen távol, a város széle felé található, a Szentlélek templom előtti oszlopon. Itt a bárányokat kellett megszámolni. Nem okozott nagy gondot. Körbejártam, majd elindultam a harmadik részletért, ami az iskola falán lévő Apor-tábla egyik részlete. Ez sem tartozott a megoldhatatlan feladatok közé. Innen már nem ültem vissza kocsiba. Átsétáltam a ligetbe, ahol a rendszer a ládát jelezte. Hosszas keresgélés és várakozás után végülis meglett. Óvatosnak kellett lennem, mert sokan sétáltak, járkáltak errefelé. De türelmemet siker koronázta, így meglett az utolsó részlet is. Irány haza és regisztrálni… (2010.10.31 15:30)

Somló mentén

106. Szent István kápolna (GCSZBK)

Ma ismét ragyogó napsütésre ébredtünk. Mint ilyenkor lenni szokott, a csapat nem akart otthon maradni a lakásban. Nem akartunk viszont semmi megerőltető túrát, és messze sem akartunk menni, ezért a célpontot a közelben kerestük. A szép, tiszta idő ígérte látkép miatt úgy döntöttünk, hogy a Somló lesz a legjobb választás. Csináltunk pár szendvicset, majd bepakoltunk a hátizsákba és útnak indultunk. Azért, hogy a mai nap se teljen el Geoláda nélkül, egy, a Somlóhoz közeli kis település kápolnáját bemutató láda szerepelt első megállóként. Kisszőlős a Somló lábánál fekszik, a láda rejtője szerint csak 135 lakossal. Ránézésre is nyugis kisfalusi életet élhet itt az ember, ha már megunta a várost. A kápolna a falu előtti területen áll. Néhány fa, padok, asztal fogadják az ide érkezőt. Megérkezvén kieresztjük felderítőnket, Hős Kutya Ottót, aki veszett csaholással űz el mindent és mindenkit a környékről. Míg kiszállunk, Ottó elvégzi a kötelező jelölési feladatokat a környező fákon. A napsütésben odasétálunk a kápolnához. Látszik rajta, hogy időről időre azért feldíszítik, és járnak ide misézni is, mert rendben van tartva. A keskeny ablakon be is lehet nézni. Egyszerűen berendezett belső tárul a szemünk elé. A láda is itt rejtőzik valahol. A környező fék, bokrok rejthetik. Nyugodt tempóban, kényelemesen keresgéltük. Rövidesen meg is találtuk. Regisztráltunk, majd egy szendvics elfogyasztása után megtámadtuk magát a Somlót… (2010.10.30 11:00)

A művészetek völgye

104. Négyszögletű kerek erdő (GCNEKE)

A négyszögletű kerek erdőt „mesés” helynek írták le. Mi ezt a négyszögletű erdőt jöttünk „körbejárni”. Ez volt a másik olyan hely, ahol nem találtuk meg elsőre a ládát. Valamit elnézhettünk, vagy éppen valaki rossz helyre tette vissza, de a lényeg, hogy nem ment elsőre. Második alkalommal már az új GPS-t használtuk, és talán ez talán a szerencsének köszönhetően végülis meglett. Történt ez pedig úgy, hogy a kocsit a földúton Taliándörögdtől a dombtető felé félúton leparkoltam. Innen Ottó vezetésével, aki fennhangon adta tudtára a világnak, hogy megjött, és Kicsi segédletével indultunk felfelé. Az út erdős részek között vezetett fel egészen az erdőig. Ottónak közben botot dobáltunk, hogy lefárasszuk picit és este jól aludjon. Az erdőt már ismertük, így aztán nagyjából a doboz helyét is sejtettük. Most sem könnyen, de meglett. Igazából a rejteket nézve nem is értettük miért ment olyan nehezen a megtalálás, de mivel sikerült annyira nem erőltettük meg az agyunkat. Az erdőtől szép panoráma nyílik a környező vidékre. Látni a falvakat, dombokat, földeket. Aki teheti, egy szép, napos időn mindenképpen jöjjön el ide. Sőt, tábortűzzel megspékelve, még egy szalonnázás is beleférhet. Elkövettük a regisztrálást, majd visszafelé dobálva a botot, Ottó futkozása közepette lementünk a kocsihoz,  és elindultunk felszedni egy kis kultúrát. (2010.10.16 11:40)

105. Művészetek ládája (GCMUVL)

A négyszögletű erdő után a közeli Kapolcs felé vettük az irányt. Az autót leparkoltuk és gyalogosan kezdtük megmászni a dombot. A gyalogösvényen felkapaszkodva egyre közelebb kerültünk a ládához. A csúcs a Királykő nevet kapta. Ennek megmászásán fáradoztunk éppen. Az út meredeken kapaszkodott felfelé a Kapolcs feletti dombtetőre. A sziklák tövében mászva Ottó vezette a csapatot felfelé, szorgalmasan megjelölve az utat minden fontos pontnál, hogy ne tévedjünk el. A tetőn szép látvány fogadott minket. A falu teljes terjedelmében elénk tárult. Igazán gyönyörködtető látvány így jó időben. Ottóra persze vigyázni kellett, nehogy valami hülyesége csináljon a meredek szakadék szélén, mert szagot kaphatott valami vad nyomán és fel alá száguldozott, ezért aztán Kicsi pórázra is tette. Én elmásztam a ládáért, ami szintén eléggé nehezen megközelíthető helyen volt, de sikerült a rejtő fejével gondolkodni és megtaláltuk. Regisztráltunk és lassan elindultunk lefelé a művészetek falujába. (2010.10.16 13:10)

OKT a Balaton-felvidéken 3. rész

98. Gyenesdiási murvabánya (GCGYB)

OKT-s magánakciómból most mind Kicsi és mind Ottó kimaradtak. Szabadságon lévén nem akartam otthon zavarnia többieket, így hátamra vettem a hátizsákom, beletettem a túrafüzetet, pecsételőt, fényképezőgépet, majd lekocsikáztam Badacsonytördemicre. Az autót a 45 km hosszú túraútvonalam végén tettem le reggel hat körül, majd átbuszoztam Keszthelyre, ahonnan az OKT ezen szakasza indul. Mivel a sofőrt nem tudtam rábeszélni, hogy a város széli kereszteződésnél rakjon le, ahol nincs megálló, kénytelen kellett bebuszoztam az első hivatalos megállóig. Ez kb. további ezer métert jelentett az útvonal hosszában. Sebaj, lelépve a buszról kiléptem alaposan, hogy minél előbb magam mögött hagyjam a várost. A helyi mekiben vettem egy nagy adag kávét reggeli melegítőként. Ezt iszogattam, míg el nem értem a város széli házakat. Innen már emelkedni is kezdett az út, és átváltott aszfaltosból murvásba. Az út meredeken vitt fel a fenyőfák között a tető felé. Az első cél a murvabánya volt a tetőn. Valahol levittem magam az ösvényről, mert a fenyők egyre sűrűbben kapaszkodtak belém, és a hátizsákkal egyre nehezebben tudtam átmászni közöttük. Végül egy sűrűbb részen áttörve éppen a bánya kráterének meredek partján álltam. Mivel az ösvényt már régen elhagytam, csak itt a part mentén tudtam továbbhaladni. Picit veszélyesnek tűnt a dolog, de sikeresen átvészeltem, mert úgy száz méter után visszatértem egy ösvényre, melyen már kényelmesebben tudtam folytatni az utat a láda felé. A láda a bánya város felőli részével ellentétes felén volt elrejtve. A láda megtalálása nem okozott gondot, egyszerű rejtés egy fa tövében, így gyorsan sikerült a logolás. A bánya területére erről a pontról nyílt talán a legjobb kilátás. Picit nézelődtem, majd beállítottam a műszert a következő szakasz útvonalára és hajrá. És még csak negyed kilenc... (2010.08.25 08:15)

99. Berzsenyi kilátó, Petőfi hegy (GCBEKI)

A bányát magam mögött hagyva ismét az erdőbe vezetett az ösvény. Először csak keskeny gyalogösvényen mentem, de hamarosan kiszélesedett az autók számára is járható erdei úttá. Ezen az úton gyalogoltam tovább enyhe emelkedővel. Az út kellemes öreg erdőben vitt a cél felé és egyre meredekebbé vált, ahogy közeledtem a kilátó felé. Jólesett gyalogolni csendben, csak az erdő hangjaira figyelve. A városi zajokból semmi nem hallatszott ide, és hála Istennek, más túrázók sem jöttek szembe. Valahogy most nem is bántam, hogy egyedül vagyok. A kilátóhoz hamar felértem. Nagyon kijött a lépés, és szinte futottam az úton annyira teli voltam energiával. Lassan azért megérkeztem a kilátóhoz. Masszív faépítmény. Nem sajnálták belőle az anyagot. Hátizsákot letettem a tövében, majd felmásztam a fényképezőgéppel a tetőre. Fent eléggé fújt a szél, de már kezdett melegedni az idő, mert kilenc óra körül már volt ereje a napnak. Picit pihentem fent, csináltam néhány képet a tájról, majd lelépcsőztem felkaptam a zsákot és elsétáltam az erdőben elhelyezett ládához. Regisztráltam, majd továbbindultam a következő szakaszon. (2010.08.25 9:00)

100. Padkő (GCPADK)

Az út amerre a kilátótól indultam kellemes meglepetést okozott. Eddig nagyrészt széles, autók által használt utakon gyalogoltam. Most azonban megváltozott ez a trend, és az út bevitt a fák közé egy keskeny, alig használt gyalogösvényre. Az enyhe emelkedést leszámítva nem okozott nehézséget a mászás. Kanyarogtam a fák között egyre csak feljebb és feljebb, míg elértem a tetőnek mondható részt. Innen még nem látszott a hely ahová a gép mutatott, de a távolság alig volt pár száz méter, így tudtam, hogy pár perc és ott vagyok. Egy erős balra fordulás után megláttam az eddig rejtve maradt kilátót. Ha el lehet képzelni egy az idő által megrágott kilátót, akkor szemléltetésnek ez biztosan jó lenne. Eléggé roskatagnak tűnt. Mindenesetre vállaltam a kockázatot és felmásztam. A kilátás nem volt valami lenyűgöző, talán ezért nem is foglalkoztak többet a kilátó állapotával. Található a kilátó mellett egy kis kialakított pihenőhely is. Itt látni három kopjafát is, ami emlékhelynek van kialakítva, még egy régi koszorút is találtam az egyiken. Hosszasan nem is időztem itt, megkerestem a ládát a közelben, majd megettem egy szendvicset és indultam tovább. Az út innen már lefelé vitt így könnyen tudtam jó tempóban gyalogolni a temetőbe...(2010.08.25 09:45)

101. Kutyatemető és forrás (GCKTMF)

Az erdei ösvényt taposva ereszkedtem egy picit lejjebb a domboldalon. A zöld erdő mindig megnyugtat. Az a tudta, hogy eddig nem találkoztam senkivel, még jobban engedi a relaxálást az agyamnak. Jó érzés egyedül az erdőben, csak az itt hallható hangokkal körülvéve. A földút egyértelműen megadta az irányt amerre mennem kellett. Ha néha-néha mégis elbizonytalanodtam egy-egy kereszteződésnél, a túrakönyv térképe vagy a GPS azonnal a segítségemre sietett. A cél, ahová igyekeztem, nem éppen egy vidám hely, de mindenképp említésre méltó. Egy temető felé közeledtem. Ez azonban nem akármilyen temető. Rendőrkutyák sírjai ezek, akik szolgáltak és védtek. Úgy érzem, hogy ez méltó megemlékezés és mindenképpen követendő és figyelemre méltó cselekedet. Valahogy úgy érzem, hogy ha az ember leghűségesebb barátja teljes odaadással szolgálja gazdáját, megérdemli, hogy ne feledkezzenek meg róla egy egyszerű gödörrel. Az én kutyám is 13 éve szolgál tisztességben és sokszor eszembe jut, vajon mi lenne a legmegfelelőbb megadása a végtisztességnek, hogy annyi örömet és boldogságot adott. De ez egy másik történet. Az erdei úton haladva lassan elértem a sírokat.  Először észre sem vettem, mert egyszerű, alacsony fakorláttal körbekerített kis terület. De amint megláttam az első fejfát, már tudtam, hogy megérkeztem. Végigolvastam a táblákat, és örültem, hogy őket nem felejtik el a gazdáik. A temető emlékének adózik a láda is, mely a „közelben” van elhelyezve. Legalábbis ezt gondoltam. Ezután meglepődtem, mikor a jelzett út elindult lefelé a domboldalon és nem métereket, hanem kilométert jelzett. Ez nem tervezett kitérő a mai túranapon. Minden egyes lépés számít, mert elég hosszú a kijelölt szakasz. Lefelé futva tettem meg az utat ameddig lehetett. Aztán mikor elég közel kerültem, be kellett menjek a sűrű erdőbe és elindultam a cél felé toronyiránt. Pár tíz méter után meglepődtem, hogy meredek falú vízmosás tetején álltam. Nosza meg is gondoltam kétszer, hogy nekivágjak-e, de nem volt kedvem nagyot kerülni, mert az még jobban késleltetett volna. Így nem volt más választásom, nekiindultam. Ez még hátizsák nélkül is nehéz lett volna, de hátizsákban egyenesen extrém sportnak tűnt. Lassan ereszkedtem lefelé az avaron, és több-kevesebb csúszkálás után le is értem az aljára. Már meg is van a fele út. A felfelé része picit könnyebben ment, bár itt is meg-megcsúsztam néha. Mikor felértem, egészen elégedett bár picit koszos és fáradt voltam. A láda innen már könnyen ment, bár eredetileg azt hittem rossz helyen járok, mert olyan messze és olyan elhagyatott helyen rejtették el a sírok helyéhez képest. Végülis meglett, és szapora léptekkel indultam vissza a temetőhöz. Dombnak felfelé már nehezebben ment, de fogytak a méterek és visszaérkeztem. Utolsó pillantás a temető felé majd éles jobbra fordulás után újra egy ösvényen találtam magam, most már a következő célpont felé igyekezve. (2010.08.25 10.00)

102. Kis púpról nagy kilátás (GCPUP)

Az OKT mentén folytatva a túrát tovább gyönyörködtem a tájban. Sétálgatva lefelé a tetőről éppen azt számolgattam, hogy még 4 kilométerem van a következő faluig (Vállus), mikor megállt mellettem egy erdész egy dzsippel, hogy mit csinálok, és merre tartok. Elmondtam neki, hogy túrán vagyok. Kérdezte elvigyen-e. Én meggondoltam, majd úgy döntöttem a temetőnél tett nem tervezett kitérőt most behozhatom, így elfogadtam a segítséget. Persze azt kikötötte, hogy még meg kell néznie egy-két helyet útközben, így meg kell álljunk néhányszor. Mondtam, hogy nem gond, indulhatunk. Elmesélte, hogy gombászni indult, és közben megnézi az útba eső etetők állapotát is. Ehhez csatlakoztam most én is. Megnéztük a gombalelő helyet, de már - vagy még- nem találtunk gombát, ehhez nem értek. Megnéztük lefelé menet a vadetetőket. Rendben voltak. Aztán beértünk a faluba. Itt kiszálltam, megköszöntem a fuvart, majd elindultam az utcán lefelé, hogy útba ejtsem a pecsétet az OKT-hez. A falu kicsi, de takaros. És nyugodt is, mert senkivel nem találkoztam a kutyákon kívül, míg végigsétáltam rajta. Az út innen meglehetősen hosszú és egyhangú volt fel egészen a addig a pontig, amit a következő célpontnak neveztem ki. Útközben szedret és egyéb gyümölcsöket kajáltam az útszéli bokrokról. Finomak voltak. Az út meredekebb lett, ahogy közelebb kerültem a kilátást, panorámát ígérő ponthoz. Egy fa tövéig jutottam a koordinátákat követve. A kilátás tényleg szép volt a tetőről. Beláttam az egész környéket. Mosolyt csalt az arcomra. Szeretem a hegytetői panorámákat. Aztán le is görbült a szám azonnal, mert beláttam azt a részt is, amit még végig kell gyalogoljak az autómig. Így rövid pihenő, újabb szendvics, fél liter víz és az útközben szedett néhány gyümölcs elfogyasztása után megkerestem a ládát, hogy haladhassak tovább az úton. A láda nem messze egy cserjésben volt rejtve. Sietve regisztráltam, majd indultam tovább. (2010.08.25 12:00)

103. Lesenceistvándi Mária kápolna (GCLIMK)

Bár láttam a kápolnát az előző pontról, és megállapítottam mennyi idő lesz oda eljutni, az út mégis hosszabbra sikerült, mint gondoltam. Miután bevetettem magam a kilátó után következő erdőbe, az út meredeken lejteni kezdett. Lépcsőssé alakul ösvényen, kidőlt fákon átugrálva haladtam lefelé a domb aljához, ahol remélhetőleg egy másik ösvény majd a kápolnához visz. A lefelé ereszkedés gyorsan ment, gyorsabban, mint előtte a felmászás a tetőhöz. Alul aztán találtam is egy kavicsos kocsiutat, ami a térkép alapján nagy körben ugyan, de megkerüli azt a dombot, amin a kápolna állt, és ahova majd ismét fel kell másznom. Az út bal oldalán erdő, jobb oldalán kertek, főleg szőlőkkel beültetve. Túrazsákomat látva egy öreg bácsika meg is szólít. Beszédbe elegyedünk és elmeséli, hogy kicsoda, mivel foglalkozik. Miután kiderült, hogy a győri egyetemen végeztem, megkérdezi ismerem-e Várnagy Bandi bácsit. Igen. Ez megnyitja még jobban a beszélgetés fonalát, majd beinvitál egy pohár borra. Mivel eléggé fáradtnak érzem magam, gondoltam nem fog fájni egy kis pihenés, talán még jót is tesz, elfogadtam. Finom bora volt. Nagyon finom. És nem csak egy pohárral ittam. Bő egy órát beszélgettünk, majd lassan megköszöntem a vendéglátást és a szíves fogadtatást, és újra útra keltem. Jó száz méterrel arrébb az út élesen kanyarodott és kiért egy aszfaltos útra, mely felfelé vezetett a kápolna irányába. Odaérve egy takaros kinézetű kis kápolna fogadott padokkal az előtte lévő füves területen. Pihentem picit, megkerestem a kódokat, majd továbbindultam a kijelölt úton.  (2010.08.25 13:30)

A befejezés

Az út hátralévő részén már nem voltak geoládák melyeket érinteni akartam, így a további úton már csak a túrának éltem. Lesencistvándon a boltnál pihentem és pecsételtem. Innen a következő állomás Tapolca volt, majd a Szent-György hegy megmászása következett. A hegyen átmászva már láttam a következő hegyet, Szigligetet. Az út egyre fárasztóbbá vált. Kezdtem érezni, hogy a végét járom az energiámnak. Szigliget felé menet begörcsölt egy izom a combomban. Ettől kezdve még keservesebb lett a túra. A várhoz felérve ettem egy fagyit, pihentem, pecsételtem, majd tovább bicegtem. A hegyről lefelé már csak Badacsonytördemicig kellene eljussak, és ott vár az autó. Késő délutánra járt az idő mire odaértem. Az úton különösebben említésre méltó dolog nem történt. Az izom egyre jobban fájt, egyre jobban húztam a lábam is. Mikor megláttam az autót majdnem sírva fakadtam. Bedobtam a cuccom, és leültem gyorsan az ülésbe. Édes semmittevés. Pihentem egy jó tíz percet, majd elmentem pecsételtetni az állomáson. A kocsihoz visszatérve beültem, indítottam, és óvatosan elindultam hazafelé, mert a mami ma még hazavár...