110. Balatonkenese,
löszfal (GCLOSZ)
A 2011-es év első ládázása alkalmából Kicsit a Balaton
környékére szerettem volna vinni, ezért olyan helyet válaszottam, amerre még
nem voltunk ládázni. A tó legészakibb része jött elsőre szóba, mert
viszonylagosan közel van és még általunk érintetlen terület volt. Jópár ládát
kinéztem erre a napra, és amennyi sikerül annyival fogunk megelégedni. A
löszfalra esett a választás, mivel könnyűnek tűnt, mint bemelegítés. Az idő
szerencsére mellénk állt és remek napsütéses, enyhe kora tavaszi idővel
ajándékozott meg bennünket. Tíz órakor indultunk a szokásos csapattal, Kicsi,
Én, és Hős Kutya Ottó. Sajnos az új év sem hozott változást, Ottó szirénázással
adta tudtául a világnak, hogy úton van. Kellett egy kis idő, míg megnyugodott.
Kenesén az autót amennyire lehetett annyira közel tettük le
a megadott koordinátákhoz. Innen gyalogosan indultunk felfelé az utcán, amely
reményeink szerint a célhoz vezet. Rövid séta után kiértünk egy füves peremre,
ahonnan Pazar kilátás nyílt a Balatonra, és megértettük a löszfal mibenlétét
is, mivel a lábunk előtt feküdt az a szakadék, melynek most a tetején álltunk,
és melynek oldala az a löszfal amiről tulajdonképpen szó van.
Innen még tovább
kellett mennünk a ládáért, de egy picit elidőztünk a látképen mielőtt
továbbmentünk volna. Az út tovább felfelé egészen a kilátóig vezetett, itt
felmásztunk a kilátóba, Ottó persze nem vállalta, Ő inkább lent pockozott, míg
mi fent nézegettünk. Innen is kellemes látvány tárult elénk. Rövid pihenő,
szendvics és ivás után már indultunk is a tényleges úticél felé, a ládához. Az
út a bokrok között vezetett és eléggé csúszós volt az éppen felolvadt talajon.
Dobtam is egy enyhe csúszást elejtve mindent a kezemből. Szerencsére nem estem
el, csak lejjebb kerültem egy méterrel. A láda közelsége azonban feledtette a
bosszúságot. A keresés szerencsére nem tartott sokáig. Ügyes volt a rejtés, elsőre nem is esett le, hogy
hol is keressem, de aztán sikerült kiszúrnom a dobozt, a szokványosaktól
eltérően nem a földön, hanem magasabban az ágak között sikerült megtalálni.
Regisztráltunk, majd visszasétáltunk a kilátó mellett a kocsi felé. Vetettünk
egy utolsó pillantást innen fentről a Balatonra, majd a kocsihoz érve
továbbmentünk. (2011.02.05 11:00)
111. Sér-hegy (GCSer)
Az útba eső következő láda a Sér-hegyi geotorony volt. A toronyhoz
nem lehetett kocsival felhajtani, legalábbis a mienkkel nem. Ezért lekanyarodva
a főútról, egy fa mellett a füves részen meg is álltam, majd gyalogosan
folytattuk a torony megközelítését. Szerencsére még nem szökkent szárba semmi,
nem volt sem búza sem kukorica, csak a csupasz föld, így aztán könnyedén
felsétáltunk a toronyhoz. A toronybelsejében egy fémlétra vezetett felfelé a
tetőre, de nem másztunk fel, mivel annyira egyikünket sem fogott meg a táj,
hogy erőt fejtsünk ki ezért. Semmi különös nem volt a környékben. Megkerestük a
ládát, majd visszasétáltunk az autóhoz, és egy „Na ez is megvan” sóhajjal
továbbálltunk... (2011.02.05 11:40)
112. Mámai csuszamlás
(GCMacs)
A megadott pont elérése után a kocsit leraktuk egy arra
alkalmasnak tűnő helyen, majd magunkra kaptuk a tarisznyákat, és elindultunk a
leírásban megadott ösvény felé. Az út egy darabig a hétvégi házak között
vezetett, majd elérve az utca végére keskeny ösvénnyé szűkült addig széles
nyomvonal. Innen remek kilátás nyílt a Balaton egy szegletére, amely teli volt
a jégen szórakozó emberekkel. Még ide fel is eljutott a zsivaly. Az ösvényünk
lejteni kezdett és bevezetett a fák közé. Lassan ereszkedtünk a völgy aljáig,
ahonnan meredek emelkedővel vitt egyre feljebb és feljebb míg fel nem értünk a
domb hátára. Innen már könnyebben mentünk az ösvényt követve, mely kanyargott a
sűrű bokrok között. Lassacskán értünk ki a meredek fal szélére, ahonnan
elképesztő látvánnyal tárult elénk a Balaton ezen partszakasza. A jeges Balaton
a szikrázó napsütésben nagyon szép panoráma képet adott. Picit nézegettünk,
miközben Ottó felderítette a terepet. Miután biztonságosnak ítélte, elindultunk
ládát keresni. A kütyü jelét követve a legsűrűbb bokrosba sikerült bevinni
magunkat, de hála Kicsi elszántságának, aki bemászott a tüskés bozótba,
sikerült kipecáznunk a ládát a helyéről. Regisztrálás következett, majd
fényképezkedés a balatoni háttérrel. Picit lepihentünk a napon, hogy élvezzük a
kellemes, már érezhetően meleg sugarakat. A mered partfal története érdekes és
tanulságos, hogy miként csúszott le a földtömeg, elsodorva vonatot, vasutat,
mindent ami ott volt. Nem egy vidám sztori. A rövid szieszta után
felkerekedtünk és azon az ösvényen, melyen feljutottunk visszasétáltunk a
kocsihoz. (2011.02.05 12:30)
113. Balatoni
kecskekörmök (GCBKOR)
Egy legenda nyomában jártunk ezen láda megkeresésekor. A
kecskekörmök legendája egy gőgjéért megbüntett királylányról és aranyszőrű
nyájáról szól, amely a Balaton vizébe veszett, és ennek a nyájnak a körmeit
szórja ki mai napig a víz. Nos ezeket e körmöket, meg persze a ládát mentünk
keresni. Az utunk a part mentén vezetett Balatonfűzfőnél. A kocsit bent hagytuk
az egyik utcán, és gyalogosan sétálva tettük meg az utat a part mentén
arrafelé, ahol a ládát és a körmöket mutatta a GPS. A kijelölt helyre érve
találtunk egy mini öblöt, ahol szépen be volt fagyva a Balaton és könnyen rá
lehetett menni, Kicsi élt is az alkalommal és rávitte Ottó kutyát a jégre. Ottó
imádja, ha fadarabokat kergethet a jégen, és nagyokat fékezve túlcsúszhat
rajtuk. Most is ez történt, hős kutyánk viccesen rohanva és fékezve próbálta
elkapni több kevesebb sikerrel a fadarabot. Én nem mertem rámenni, mert a magam
száz kilója alatt féltem, hogy beszakad. Inkább fényképeztem. J Persze kellő
csúszkálás után a ládát is megkerestük, és regisztráltuk ittjártunkat…
(2011.02.05 13:40)
114. A Balaton
legészakibb pontja (GCBLTN)
A kecskekörmök után továbbsétáltunk a Balaton partján észak
felé, hogy elérjük a mai napra tervezett utolsó ládánkat, a tó legészakibb
pontját. A hosszú séta közben beszélgettünk és nézegettük a környéket. Ottót
sajna itt pórázon kellett vinni, mert a gyalogút egyben bicikli út is volt,
ezért figyelni kellett a kerekesekre is. A séta végén elértünk ahhoz a ponthoz,
ami állítólag a legészakibb pont. Szerencsére nem sokan jöttek erre, mert
levelek és bokrok még nem takartak nagyon minket februárban, így avatatlan
szemek könnyen észrevehetik miben mesterkedünk. A láda szerencsére beljebb volt
elhelyezve az úttól, így valamelyest csökkentette a lebukás rizikóját. A
környék viszont nem a legtisztább. Sajna mások is szeretik a rejtettebb
helyeket. Beírtuk a nevünket a füzetbe és elindultunk visszafelé. A séta során
ismét megcsodáltuk a környező hajókat és házakat, majd a kocsihoz érve hazafelé
vettük az irányt. Ma egy termékeny napunk volt ládák szemponjából… (2011.02.05
14:23)
