98. Gyenesdiási murvabánya (GCGYB)
OKT-s magánakciómból most mind Kicsi és mind Ottó
kimaradtak. Szabadságon lévén nem akartam otthon zavarnia többieket, így
hátamra vettem a hátizsákom, beletettem a túrafüzetet, pecsételőt,
fényképezőgépet, majd lekocsikáztam Badacsonytördemicre. Az autót a 45 km
hosszú túraútvonalam végén tettem le reggel hat körül, majd átbuszoztam
Keszthelyre, ahonnan az OKT ezen szakasza indul. Mivel a sofőrt nem tudtam
rábeszélni, hogy a város széli kereszteződésnél rakjon le, ahol nincs megálló,
kénytelen kellett bebuszoztam az első hivatalos megállóig. Ez kb. további ezer
métert jelentett az útvonal hosszában. Sebaj, lelépve a buszról kiléptem
alaposan, hogy minél előbb magam mögött hagyjam a várost. A helyi mekiben
vettem egy nagy adag kávét reggeli melegítőként. Ezt iszogattam, míg el nem
értem a város széli házakat. Innen már emelkedni is kezdett az út, és
átváltott aszfaltosból murvásba. Az út meredeken vitt fel a fenyőfák között a
tető felé. Az első cél a murvabánya volt a tetőn. Valahol levittem magam az
ösvényről, mert a fenyők egyre sűrűbben kapaszkodtak belém, és a hátizsákkal
egyre nehezebben tudtam átmászni közöttük. Végül egy sűrűbb részen áttörve
éppen a bánya kráterének meredek partján álltam. Mivel az ösvényt már régen
elhagytam, csak itt a part mentén tudtam továbbhaladni. Picit veszélyesnek tűnt
a dolog, de sikeresen átvészeltem, mert úgy száz méter után visszatértem egy
ösvényre, melyen már kényelmesebben tudtam folytatni az utat a láda felé. A
láda a bánya város felőli részével ellentétes felén volt elrejtve. A láda
megtalálása nem okozott gondot, egyszerű rejtés egy fa tövében, így gyorsan
sikerült a logolás. A bánya területére erről a pontról nyílt talán a legjobb
kilátás. Picit nézelődtem, majd beállítottam a műszert a következő szakasz
útvonalára és hajrá. És még csak negyed kilenc... (2010.08.25 08:15)
99. Berzsenyi kilátó, Petőfi hegy (GCBEKI)
A bányát magam mögött hagyva ismét az erdőbe vezetett az
ösvény. Először csak keskeny gyalogösvényen mentem, de hamarosan kiszélesedett
az autók számára is járható erdei úttá. Ezen az úton gyalogoltam tovább enyhe
emelkedővel. Az út kellemes öreg erdőben vitt a cél felé és egyre meredekebbé
vált, ahogy közeledtem a kilátó felé. Jólesett gyalogolni csendben, csak az
erdő hangjaira figyelve. A városi zajokból semmi nem hallatszott ide, és hála
Istennek, más túrázók sem jöttek szembe. Valahogy most nem is bántam, hogy
egyedül vagyok. A kilátóhoz hamar felértem. Nagyon kijött a lépés, és szinte
futottam az úton annyira teli voltam energiával. Lassan azért megérkeztem a
kilátóhoz. Masszív faépítmény. Nem sajnálták belőle az anyagot. Hátizsákot
letettem a tövében, majd felmásztam a fényképezőgéppel a tetőre. Fent eléggé
fújt a szél, de már kezdett melegedni az idő, mert kilenc óra körül már volt
ereje a napnak. Picit pihentem fent, csináltam néhány képet a tájról, majd
lelépcsőztem felkaptam a zsákot és elsétáltam az erdőben elhelyezett ládához.
Regisztráltam, majd továbbindultam a következő szakaszon. (2010.08.25 9:00)
100. Padkő (GCPADK)
Az út amerre a kilátótól indultam kellemes meglepetést
okozott. Eddig nagyrészt széles, autók által használt utakon gyalogoltam. Most
azonban megváltozott ez a trend, és az út bevitt a fák közé egy keskeny, alig
használt gyalogösvényre. Az enyhe emelkedést leszámítva nem okozott nehézséget
a mászás. Kanyarogtam a fák között egyre csak feljebb és feljebb, míg elértem a
tetőnek mondható részt. Innen még nem látszott a hely ahová a gép mutatott, de
a távolság alig volt pár száz méter, így tudtam, hogy pár perc és ott vagyok.
Egy erős balra fordulás után megláttam az eddig rejtve maradt kilátót. Ha el
lehet képzelni egy az idő által megrágott kilátót, akkor szemléltetésnek ez
biztosan jó lenne. Eléggé roskatagnak tűnt. Mindenesetre vállaltam a kockázatot
és felmásztam. A kilátás nem volt valami lenyűgöző, talán ezért nem is
foglalkoztak többet a kilátó állapotával. Található a kilátó mellett egy kis
kialakított pihenőhely is. Itt látni három kopjafát is, ami emlékhelynek van
kialakítva, még egy régi koszorút is találtam az egyiken. Hosszasan nem is
időztem itt, megkerestem a ládát a közelben, majd megettem egy szendvicset és
indultam tovább. Az út innen már lefelé vitt így könnyen tudtam jó tempóban
gyalogolni a temetőbe...(2010.08.25 09:45)
101. Kutyatemető és forrás (GCKTMF)
Az erdei ösvényt taposva ereszkedtem egy picit lejjebb a
domboldalon. A zöld erdő mindig megnyugtat. Az a tudta, hogy eddig nem
találkoztam senkivel, még jobban engedi a relaxálást az agyamnak. Jó érzés
egyedül az erdőben, csak az itt hallható hangokkal körülvéve. A földút
egyértelműen megadta az irányt amerre mennem kellett. Ha néha-néha mégis
elbizonytalanodtam egy-egy kereszteződésnél, a túrakönyv térképe vagy a GPS
azonnal a segítségemre sietett. A cél, ahová igyekeztem, nem éppen egy vidám
hely, de mindenképp említésre méltó. Egy temető felé közeledtem. Ez azonban nem
akármilyen temető. Rendőrkutyák sírjai ezek, akik szolgáltak és védtek. Úgy
érzem, hogy ez méltó megemlékezés és mindenképpen követendő és figyelemre méltó
cselekedet. Valahogy úgy érzem, hogy ha az ember leghűségesebb barátja teljes
odaadással szolgálja gazdáját, megérdemli, hogy ne feledkezzenek meg róla egy
egyszerű gödörrel. Az én kutyám is 13 éve szolgál tisztességben és sokszor
eszembe jut, vajon mi lenne a legmegfelelőbb megadása a végtisztességnek, hogy
annyi örömet és boldogságot adott. De ez egy másik történet. Az erdei úton
haladva lassan elértem a sírokat.
Először észre sem vettem, mert egyszerű, alacsony fakorláttal
körbekerített kis terület. De amint megláttam az első fejfát, már tudtam, hogy
megérkeztem. Végigolvastam a táblákat, és örültem, hogy őket nem felejtik el a
gazdáik. A temető emlékének adózik a láda is, mely a „közelben” van elhelyezve.
Legalábbis ezt gondoltam. Ezután meglepődtem, mikor a jelzett út elindult
lefelé a domboldalon és nem métereket, hanem kilométert jelzett. Ez nem
tervezett kitérő a mai túranapon. Minden egyes lépés számít, mert elég hosszú a
kijelölt szakasz. Lefelé futva tettem meg az utat ameddig lehetett. Aztán mikor
elég közel kerültem, be kellett menjek a sűrű erdőbe és elindultam a cél felé
toronyiránt. Pár tíz méter után meglepődtem, hogy meredek falú vízmosás tetején
álltam. Nosza meg is gondoltam kétszer, hogy nekivágjak-e, de nem volt kedvem
nagyot kerülni, mert az még jobban késleltetett volna. Így nem volt más
választásom, nekiindultam. Ez még hátizsák nélkül is nehéz lett volna, de
hátizsákban egyenesen extrém sportnak tűnt. Lassan ereszkedtem lefelé az
avaron, és több-kevesebb csúszkálás után le is értem az aljára. Már meg is van
a fele út. A felfelé része picit könnyebben ment, bár itt is meg-megcsúsztam
néha. Mikor felértem, egészen elégedett bár picit koszos és fáradt voltam. A
láda innen már könnyen ment, bár eredetileg azt hittem rossz helyen járok, mert
olyan messze és olyan elhagyatott helyen rejtették el a sírok helyéhez képest.
Végülis meglett, és szapora léptekkel indultam vissza a temetőhöz. Dombnak
felfelé már nehezebben ment, de fogytak a méterek és visszaérkeztem. Utolsó
pillantás a temető felé majd éles jobbra fordulás után újra egy ösvényen
találtam magam, most már a következő célpont felé igyekezve. (2010.08.25 10.00)
102. Kis púpról nagy kilátás (GCPUP)
Az OKT mentén folytatva a túrát tovább gyönyörködtem a
tájban. Sétálgatva lefelé a tetőről éppen azt számolgattam, hogy még 4
kilométerem van a következő faluig (Vállus), mikor megállt mellettem egy erdész
egy dzsippel, hogy mit csinálok, és merre tartok. Elmondtam neki, hogy túrán
vagyok. Kérdezte elvigyen-e. Én meggondoltam, majd úgy döntöttem a temetőnél
tett nem tervezett kitérőt most behozhatom, így elfogadtam a segítséget. Persze
azt kikötötte, hogy még meg kell néznie egy-két helyet útközben, így meg kell
álljunk néhányszor. Mondtam, hogy nem gond, indulhatunk. Elmesélte, hogy
gombászni indult, és közben megnézi az útba eső etetők állapotát is. Ehhez
csatlakoztam most én is. Megnéztük a gombalelő helyet, de már - vagy még- nem
találtunk gombát, ehhez nem értek. Megnéztük lefelé menet a vadetetőket.
Rendben voltak. Aztán beértünk a faluba. Itt kiszálltam, megköszöntem a fuvart,
majd elindultam az utcán lefelé, hogy útba ejtsem a pecsétet az OKT-hez. A falu
kicsi, de takaros. És nyugodt is, mert senkivel nem találkoztam a kutyákon
kívül, míg végigsétáltam rajta. Az út innen meglehetősen hosszú és egyhangú
volt fel egészen a addig a pontig, amit a következő célpontnak neveztem ki.
Útközben szedret és egyéb gyümölcsöket kajáltam az útszéli bokrokról. Finomak
voltak. Az út meredekebb lett, ahogy közelebb kerültem a kilátást, panorámát
ígérő ponthoz. Egy fa tövéig jutottam a koordinátákat követve. A kilátás
tényleg szép volt a tetőről. Beláttam az egész környéket. Mosolyt csalt az
arcomra. Szeretem a hegytetői panorámákat. Aztán le is görbült a szám azonnal,
mert beláttam azt a részt is, amit még végig kell gyalogoljak az autómig. Így
rövid pihenő, újabb szendvics, fél liter víz és az útközben szedett néhány
gyümölcs elfogyasztása után megkerestem a ládát, hogy haladhassak tovább az
úton. A láda nem messze egy cserjésben volt rejtve. Sietve regisztráltam, majd
indultam tovább. (2010.08.25 12:00)
103. Lesenceistvándi Mária kápolna (GCLIMK)
Bár láttam a kápolnát az előző pontról, és megállapítottam
mennyi idő lesz oda eljutni, az út mégis hosszabbra sikerült, mint gondoltam.
Miután bevetettem magam a kilátó után következő erdőbe, az út meredeken lejteni
kezdett. Lépcsőssé alakul ösvényen, kidőlt fákon átugrálva haladtam lefelé a
domb aljához, ahol remélhetőleg egy másik ösvény majd a kápolnához visz. A
lefelé ereszkedés gyorsan ment, gyorsabban, mint előtte a felmászás a tetőhöz.
Alul aztán találtam is egy kavicsos kocsiutat, ami a térkép alapján nagy körben
ugyan, de megkerüli azt a dombot, amin a kápolna állt, és ahova majd ismét fel
kell másznom. Az út bal oldalán erdő, jobb oldalán kertek, főleg szőlőkkel
beültetve. Túrazsákomat látva egy öreg bácsika meg is szólít. Beszédbe elegyedünk
és elmeséli, hogy kicsoda, mivel foglalkozik. Miután kiderült, hogy a győri
egyetemen végeztem, megkérdezi ismerem-e Várnagy Bandi bácsit. Igen. Ez
megnyitja még jobban a beszélgetés fonalát, majd beinvitál egy pohár borra.
Mivel eléggé fáradtnak érzem magam, gondoltam nem fog fájni egy kis pihenés,
talán még jót is tesz, elfogadtam. Finom bora volt. Nagyon finom. És nem csak
egy pohárral ittam. Bő egy órát beszélgettünk, majd lassan megköszöntem a
vendéglátást és a szíves fogadtatást, és újra útra keltem. Jó száz méterrel
arrébb az út élesen kanyarodott és kiért egy aszfaltos útra, mely felfelé
vezetett a kápolna irányába. Odaérve egy takaros kinézetű kis kápolna fogadott
padokkal az előtte lévő füves területen. Pihentem picit, megkerestem a kódokat,
majd továbbindultam a kijelölt úton. (2010.08.25
13:30)
A befejezés
Az út hátralévő részén már nem voltak geoládák melyeket
érinteni akartam, így a további úton már csak a túrának éltem. Lesencistvándon
a boltnál pihentem és pecsételtem. Innen a következő állomás Tapolca volt, majd
a Szent-György hegy megmászása következett. A hegyen átmászva már láttam a
következő hegyet, Szigligetet. Az út egyre fárasztóbbá vált. Kezdtem érezni,
hogy a végét járom az energiámnak. Szigliget felé menet begörcsölt egy izom a
combomban. Ettől kezdve még keservesebb lett a túra. A várhoz felérve ettem egy
fagyit, pihentem, pecsételtem, majd tovább bicegtem. A hegyről lefelé már csak
Badacsonytördemicig kellene eljussak, és ott vár az autó. Késő délutánra járt
az idő mire odaértem. Az úton különösebben említésre méltó dolog nem történt.
Az izom egyre jobban fájt, egyre jobban húztam a lábam is. Mikor megláttam az
autót majdnem sírva fakadtam. Bedobtam a cuccom, és leültem gyorsan az ülésbe.
Édes semmittevés. Pihentem egy jó tíz percet, majd elmentem pecsételtetni az
állomáson. A kocsihoz visszatérve beültem, indítottam, és óvatosan elindultam
hazafelé, mert a mami ma még hazavár...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése