Év végi hajrá a magasba...

59. Táncsics-kilátó (GCTAKI)

2009. évi utolsó kesselés. Teljesen elégedettek voltunk az időjárással. Ahhoz képest, hogy december 31-e van, meglepően enyhe az idő. Estig rengeteg időnk volt, így azt gondoltuk, hogy belefér még egy utolsó roham a ládák ellen. Nem terveztünk sokat, inkább csak egyet,  de azt olyanra, hogy sétálni lehessen egy kicsit az erdőben. Ekkor leltünk rá erre a lehetőségre. A  bakonyjákói oldal felől terveztük meg a támadást. Valahol a falu szélén parkoltuk le a járművet. Ottó hangosan követelte szabadon engedését. Mikor ezt megkapta, farkcsóválva elrohant a fűbe szagolni mindent amit csak lehetett. Mi lassan követtük befelé a földúton. A GPS egyértelműen jelezte merre is kell mennünk, így aztán kellemes tempóban faltuk a métereket. Elsétáltunk egy homokbánya mellett, majd az útkereszteződés után mi a patakot partját követve mentünk tovább. A víz csobogása nyugtatólag hat az emberre, ellenben azzal szituációval, mikor szembesül, hogy át kéne kelni rajta, de a híd nem éppen a legmegfelelőbb erre. Ugyanis amit mi találtunk az kb. egy, a patakon keresztbe lerakott létrának felelt meg.  Nem is erőlködtünk az átmászással, mely a magas vízállás miatt egyébként is necces lett volna, hanem egy picit odébb egy szűkülő részénél másztunk át fák és bokrok segítségét igénybe véve. Ottó is átkerült a kezemben. Vízbe már ő sem szívesen megy ilyenkor. A túloldalon folytattuk az utat. Továbbra is a patak mellett mentünk egészen addig a pontig mig a jelek szerint el kellett indulnunk a tetőre. A felfelé menet sosem megy könnyen. Egészen jólesett a pihenő fent a tetőn. A kilátó sajna nem  maradt épen.  A lábak még úgy ahogy álltak, de a kilátó része és a létrák már a földön hevertek, kezdtek teljesen az enyészet részévé válni. Sajnáltuk, hogy nem lehet megmászni. Bele kellett törődni, hogy majd talán ha veszi valaki a fáradtságot egy új építésére, akkor majd ez a lehetőség is újra adódni fog. Így aztán csak a kilátó romaji mellől nézegettünk jobbára. Ottó a felfedezések perceit élte, és futkozott mindenfelé ami csak mozdulni látszott, hátha valami „játék” bújt el oda. Végül persze sosem talált semmit. Mi is elindultunk játékot keresni. A cél irányában azonban hirtelen elkezdett meredeken lejteni a domboldal, és eléggé veszélyessé vélt. Így aztán mint bátor férfiembernek, nekem kellett a láda keresésére indulnom a zord sziklaszirtek között. Eléggé óvatosan próbáltam lemenni, de még így sem kerültem el a megcsúszásokat, melyek akár nagyobb pottyanással is végződhettek volna.  A láda végül horogra akadt, de eléggé egyensúlyoznom kellett, hogy tudjak logolni. Megszerezve a szükséges jelszót, felfelé már könyebben másztam. Fent még körbesétáltunk, nézegettünk. Látni lehet a Kőris –hegyet, Somlót, és még sok egyéb helyeket is. Ezután a visszaút következett. Lefelé nem  volt gond. Ez az irány mindig könnyebb. A patak mentén mentünk végig egészen a kis fahídig, amit találtunk. 

Itt át is keltünk, nem akartunk a bizonytalan gázlónál próbálkozni. Az út innen már egyenesen visszavitt arrafelé, ahonnan indultunk, és lassan beletorkollott abba az útba amin idefelé jöttünk. Innen már csak pár perc volt a kocsi. Megpihentünk a séta után. Ittunk, ettünk, majd beszállás, és indulás haza, mert „lassan” éjfél... (2009.12.31 13:35)