106. Szent István kápolna (GCSZBK)
Ma ismét ragyogó napsütésre ébredtünk. Mint ilyenkor lenni
szokott, a csapat nem akart otthon maradni a lakásban. Nem akartunk viszont
semmi megerőltető túrát, és messze sem akartunk menni, ezért a célpontot a
közelben kerestük. A szép, tiszta idő ígérte látkép miatt úgy döntöttünk, hogy
a Somló lesz a legjobb választás. Csináltunk pár szendvicset, majd bepakoltunk
a hátizsákba és útnak indultunk. Azért, hogy a mai nap se teljen el Geoláda
nélkül, egy, a Somlóhoz közeli kis település kápolnáját bemutató láda szerepelt
első megállóként. Kisszőlős a Somló lábánál fekszik, a láda rejtője szerint
csak 135 lakossal. Ránézésre is nyugis kisfalusi életet élhet itt az ember, ha
már megunta a várost. A kápolna a falu előtti területen áll. Néhány fa, padok,
asztal fogadják az ide érkezőt. Megérkezvén kieresztjük felderítőnket, Hős
Kutya Ottót, aki veszett csaholással űz el mindent és mindenkit a környékről.
Míg kiszállunk, Ottó elvégzi a kötelező jelölési feladatokat a környező fákon.
A napsütésben odasétálunk a kápolnához. Látszik rajta, hogy időről időre azért
feldíszítik, és járnak ide misézni is, mert rendben van tartva. A keskeny ablakon
be is lehet nézni. Egyszerűen berendezett belső tárul a szemünk elé. A láda is
itt rejtőzik valahol. A környező fék, bokrok rejthetik. Nyugodt tempóban,
kényelemesen keresgéltük. Rövidesen meg is találtuk. Regisztráltunk, majd egy
szendvics elfogyasztása után megtámadtuk magát a Somlót… (2010.10.30 11:00)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése