A megunhatatlan Balaton-felvidék

109. Szent György hegy (GCSZGY)

Ha szombat, akkor geocaching, de legalábbis kirándulás. Ma megint egy szép napra ébredtünk. Elsőként megkérdeztük Ottót, hogy hova menne, de ő mindegy csak csavargás alapon ránk hagyta. Én kedveskedni akartam Kicsinek, akinek a Balaton a Riviéra, ezért ott kerestem ládát elsősorban. Azért, hogy túra is legyen, meg erdő is meg szép is, a Szent György hegyet néztem ki. Úgy gondoltam innen látni lehet majd a Balatont, de mégis erdős, mászós túrázós. Megcsináltuk reggel a szendvicseket, összepakoltuk a hátikat, fényképezőt, és beültünk a kocsiba. Ottó szokás szerint szirénázott, amit mi rosszallóan fogadtunk. Sajnos ezzel nem nagyon tudtunk mit kezdeni. Sikeresen leértünk. Az autót a megadott helyen a kápolna mellett parkoltuk le. Az idő nekünk kedvezett, sütött a nap és melegünk is volt. Ottó felderített, mi a kipakoltunk és megettünk egy szendvicset is, hogy legyen erőnk az útra. Az út kezdete nem tűnt vészesnek, mert kényelmes enyhe emelkedőn sétáltunk felfelé a hegy felé, ellenben a háttérben magasodó falak előre jelezték, hogy nem ússzuk meg ilyen könnyen. Kanyarogtunk, követve a kocsiutat, Kicsi közben irigykedve nézte a balatoni házakat, remélve, hogy egyszer majd nekünk is lesz egy hasonló nádfedeles. Az út haladt tovább és végére érve már földúton a kertek mellett folytattuk. Az út az erdő felé vezetett, ahol keskeny ösvénnyé szűkült és bevette magát a sűrűbe. Egy torony látszódott a fák csúcsa felett. EMMAUS felirattal az oldalán egy kápolna található itt.

Állapota eléggé romos, helyenként veszélyes. Története az interneten olvasható. Bementünk picit körülnézni, de lehangoló látvány. Érdekességként mondom, hogy találtunk benne egy harmóniumot is eléggé romos állapotában. Valamikor itt remetéskedő Ify Lajos építette. Magunk mögött hagyva ezt a komor helyet az erdőben folytattuk a túrát. A sűrűben Ottó érezte a legjobban magát. Szagolt mindent, ami az útjába került. Az ösvény kanyarogva vezetett bennünket a megjelölt pont felé, ahol egy jelszórészlet várt valahol bennünket. Az erdei útról le kellett térnünk, és a fák között, kövek alatt keresgéltük a ládát. Rövid keresgélés után, mialatt felforgattuk az egész környéket, megleltük és gyorsan magukévá tettük a részletet. Ezután folytattuk utunkat, mely kanyarogva vezetett át a hegy oldala mentén a túloldalon lévő turista házig. A turistaház előtti kövek között begyűjtöttük a jelszót, majd lepihentünk a közeli padok egyikén. Megmutattam Kicsinek az OKT-s bélyegzőt is, és elmeséltem neki, hogy az OKT-n ilyenekkel igazoljuk, hogy merre jártunk. A túristaháztól az ösvényünk már keményebb formát öltött, elkezdett meredeken emelkedni. Az orgonák felé vettük az irányt. Tüdőnket kiköptük mire felértünk. Kivéve Ottót, akinek semmi nem állhatott útjába. Felfutott, lerohant, mint egy kis őrült és várta, hogy vegyük fel a tempóját. Na ez nekünk nem nagyon ment. A lépcsőkön mászva időnként meg-megálltunk levegőt venni. A méterek fogytak, mi pedig lassan felértünk a tetőre. Itt pihentünk picit, nézelődtünk, élveztük a kilátást. Itt persze még nem a Balaton felőli, hanem pont az ellenkező oldalon álltunk.

Az egyik mellékösvényen felmászva megkerestük a ládát és begyűjtöttük a következő részletet. Visszatértünk a főútvonalra, és tovább folytattuk immár jelentősen enyhült emelkedővel az utunkat. Húsz perc gyaloglás után aztán kiértünk a tetőre. Ez egy meglehetősen sík terep, füves és kellemes látképet ad a Balaton felé. Kicsi végre láthatta amit annyira szeret. Itt megpihentünk. Ettünk szendvicset, Ottót hagytuk egy picit ásni is. Imádja a pocoklyukakat.

Rövid ejtőzés után a láda keresésére fordítottuk a figyelmet. A leírás alapján megkerestük a helyet, de meglepődtünk, hogy mennyire meredek a fal, ahova a jel vitt minket. A GPS nem tudott pontos jelet adni, ezért itt már csak a megérzéseinkre hagyatkozhattunk. A keresést fent kezdtük, azon a helyen ahol megérkeztünk ide, de én szép lassan lemásztam a fal tövébe. Megnéztem minden bokrot, fatövet, kőhalmot mindent, de nem jártam sikerrel. Kicsi eközben fent elvégezte ugyanezt, de ő sem találta meg. Sok időt töltöttünk a kereséssel, és csak nem lett meg. Feladtuk. Leültünk pihenni. Nem hittük el, hogy ennyire nehéz. Nekifutottunk még egyszer miután átolvastuk a leírást vagy ötször. Az új keresés aztán rövidesen sikert hozott. Megtaláltuk. Persze utólag már egyszerűnek tűnt, de akkor majdnem feladtuk. Mondanom sem kell megkönnyebbültünk. Gyorsan begyűjtöttük a jelszórészletet, majd elindultunk az utat követve immár lefelé a hegyről. Átvágtunk a sűrű erdőn, és egyre lejjebb és lejjebb ereszkedtünk. Az őszi avar gyönyörű színekkel festette le a talajt alattunk. Az egész erdő sárga-narancs-vörös színekben pompázott. Már el is feledtük az előbbi mérgelődésünket. A séta rövidesen visszajuttatott bennünket a civilizációba. Kiértünk egy kavicsos kocsiútra, majd elkezdtek megjelenni a házak is. A legutolsó állomást vettük célba. Ez egy virtuális pont, ahol csak le kell olvasnunk valamit. Reméltük könnyű lesz. Az volt. Miután megérkeztünk a kúthoz, ahová a koordináták vezettek, nagyot ittunk belőle, és Ottót is megitattuk. Itt éreztük, hogy kezdünk fáradni. A lábaink már nem a régiek. Vagy csak puhányak vagyunk. Sebaj. Az aszfaltos úton visszasétáltunk a kápolna mellé, a kocsihoz. Mára elég is volt. Köszönjük a szép túrát, és hogy mindezt késő ősszel szép időben tehettük meg. (2010.11.06 14:00)

Győr és környéke

107. Gyirmóti séta (GCGYIR)

A hétvégét itthon, Győrben töltöttem, ahogy az időnként lenni szokott. Nagyon kedvem volt kimozdulni, így kerestem egy megfelelő ládát, ami nem városi, mégis közel van. A gyirmóti sétának nevezett rejtés ígéretesnek tűnt. Egy kellemes sétára hív a természetbe. Beültem hát a tütübe és elindultam a megadott parkoló koordinátái felé. A megadott koordinátáknál letettem az autót, megkerestem az első részletet, majd nyakamba vettem a fényképezőgépet, a hátizsákot és nekivágtam az ösvénynek. Először vissza kellett kapaszkodjak arra a töltésre, melyen bejöttem a hétvégi házakig, és pár száz métert visszafelé kellett gyalogoljak, hogy lekanyarodhassak a földútra, ami befelé vitt a mocsaras rész felé. A terület éppen eső utáni állapotát mutatta, mert vizes, sáros volt az út. Nem zavart különösebben, jól bírta a cipő. Az ösvény egyenesen vitt egy ki erdős liget felé. Útközben a jobb oldalon egy fa és mellette tábla volt látható, melyen a tanösvény által éppen ismertetett dolog leírása volt olvasható. Nem is tudtam, hogy itt tanösvény is van. Picit elidőztem, majd lépdeltem tovább. Az ösvényen lassan elértem a nádas-fás ligetet, ahol sikeresen felzavartam egy gémet, ami ijedten emelkedett a magasba és csapkodva menekült. Néztem egy darabig, majd továbbsétáltam az úton. A gém körözött a terület felett, várva mikor leszek elég messze, hogy ismét leszállhasson. Ezt már nem vártam meg. A keskeny erdősávon átvágva balról mező, jobbról a halastó vize vett körül. A parton vezetett tovább az út, kellemes képet adva a víz közeli élővilágról. Megálltam néha elkapni egy-egy madarat, de nagyon éberek voltak, én meg lassú, mindig lemaradtam róluk. Később a mező egy bokrosabb részén egy őzpárt azért sikerült lencsevégre kapnom.

Nem is tűntek félénknek. Tisztes távolból azért, de megvárták, míg elmegyek mellettük, majd folytatták a legelészést. Az ösvényt követve hamarosan elhagytam a partvonalat, és a távolban álló madárles felé vettem az irányt. Itt begyűjtöttem a második részletet is. Felmásztam, picit nézelődtem, de nem volt ma szerencsém a madarakkal, nem jött a közelbe egy sem, nekem meg nem volt időm sokat várni. Elindultam hát a pallókon a nádason keresztül. Nagyon hangulatos így a séta, ha alig pár centivel a vízszint felett sétálhat az ember. A nádas körülvesz, rejt és eltakar. Nyáron nagy élet lehet erre. Vissza fogok jönni. Utam továbbhaladt a pallókon, lassan kiértem a nádasból egy hídhoz. Átkeltem rajta és balra fordulva bevetem magam az erdőbe, hogy magát a ládát is megtaláljam. Elég szemetes a környék. Nem kommentálom. A láda végül meglett. Regisztráltam, majd az úton amin jöttem elindultam vissza. A séta visszafelé eléggé eseménytelen volt. Még az idefelé jövet látott állatokkal sem találkoztam, így lassan elértem a parkolót és ledobtam a cuccokat. Pár percben összegeztem magamban a túrát, összeraktam a jelszót, és indultam tovább… (2010.10.31 13:50)

108. Apor Vilmos győri püspök emlékére (GCApor)

Egy győri multi mindig jólesik az embernek. Levezetésként úgy gondoltam, összeszedem ezt a még hiányzó győri ládát. A multi első pontja a bazilika a Káptalan dombon. Ide felsétáltam, és leolvastam a jelszót a megadott tábláról. Nosztalgiaképpen körbesétáltam az épületet. Ezt általában mindig megteszem ha erre vetődöm. A második pont meglehetősen távol, a város széle felé található, a Szentlélek templom előtti oszlopon. Itt a bárányokat kellett megszámolni. Nem okozott nagy gondot. Körbejártam, majd elindultam a harmadik részletért, ami az iskola falán lévő Apor-tábla egyik részlete. Ez sem tartozott a megoldhatatlan feladatok közé. Innen már nem ültem vissza kocsiba. Átsétáltam a ligetbe, ahol a rendszer a ládát jelezte. Hosszas keresgélés és várakozás után végülis meglett. Óvatosnak kellett lennem, mert sokan sétáltak, járkáltak errefelé. De türelmemet siker koronázta, így meglett az utolsó részlet is. Irány haza és regisztrálni… (2010.10.31 15:30)

Somló mentén

106. Szent István kápolna (GCSZBK)

Ma ismét ragyogó napsütésre ébredtünk. Mint ilyenkor lenni szokott, a csapat nem akart otthon maradni a lakásban. Nem akartunk viszont semmi megerőltető túrát, és messze sem akartunk menni, ezért a célpontot a közelben kerestük. A szép, tiszta idő ígérte látkép miatt úgy döntöttünk, hogy a Somló lesz a legjobb választás. Csináltunk pár szendvicset, majd bepakoltunk a hátizsákba és útnak indultunk. Azért, hogy a mai nap se teljen el Geoláda nélkül, egy, a Somlóhoz közeli kis település kápolnáját bemutató láda szerepelt első megállóként. Kisszőlős a Somló lábánál fekszik, a láda rejtője szerint csak 135 lakossal. Ránézésre is nyugis kisfalusi életet élhet itt az ember, ha már megunta a várost. A kápolna a falu előtti területen áll. Néhány fa, padok, asztal fogadják az ide érkezőt. Megérkezvén kieresztjük felderítőnket, Hős Kutya Ottót, aki veszett csaholással űz el mindent és mindenkit a környékről. Míg kiszállunk, Ottó elvégzi a kötelező jelölési feladatokat a környező fákon. A napsütésben odasétálunk a kápolnához. Látszik rajta, hogy időről időre azért feldíszítik, és járnak ide misézni is, mert rendben van tartva. A keskeny ablakon be is lehet nézni. Egyszerűen berendezett belső tárul a szemünk elé. A láda is itt rejtőzik valahol. A környező fék, bokrok rejthetik. Nyugodt tempóban, kényelemesen keresgéltük. Rövidesen meg is találtuk. Regisztráltunk, majd egy szendvics elfogyasztása után megtámadtuk magát a Somlót… (2010.10.30 11:00)

A művészetek völgye

104. Négyszögletű kerek erdő (GCNEKE)

A négyszögletű kerek erdőt „mesés” helynek írták le. Mi ezt a négyszögletű erdőt jöttünk „körbejárni”. Ez volt a másik olyan hely, ahol nem találtuk meg elsőre a ládát. Valamit elnézhettünk, vagy éppen valaki rossz helyre tette vissza, de a lényeg, hogy nem ment elsőre. Második alkalommal már az új GPS-t használtuk, és talán ez talán a szerencsének köszönhetően végülis meglett. Történt ez pedig úgy, hogy a kocsit a földúton Taliándörögdtől a dombtető felé félúton leparkoltam. Innen Ottó vezetésével, aki fennhangon adta tudtára a világnak, hogy megjött, és Kicsi segédletével indultunk felfelé. Az út erdős részek között vezetett fel egészen az erdőig. Ottónak közben botot dobáltunk, hogy lefárasszuk picit és este jól aludjon. Az erdőt már ismertük, így aztán nagyjából a doboz helyét is sejtettük. Most sem könnyen, de meglett. Igazából a rejteket nézve nem is értettük miért ment olyan nehezen a megtalálás, de mivel sikerült annyira nem erőltettük meg az agyunkat. Az erdőtől szép panoráma nyílik a környező vidékre. Látni a falvakat, dombokat, földeket. Aki teheti, egy szép, napos időn mindenképpen jöjjön el ide. Sőt, tábortűzzel megspékelve, még egy szalonnázás is beleférhet. Elkövettük a regisztrálást, majd visszafelé dobálva a botot, Ottó futkozása közepette lementünk a kocsihoz,  és elindultunk felszedni egy kis kultúrát. (2010.10.16 11:40)

105. Művészetek ládája (GCMUVL)

A négyszögletű erdő után a közeli Kapolcs felé vettük az irányt. Az autót leparkoltuk és gyalogosan kezdtük megmászni a dombot. A gyalogösvényen felkapaszkodva egyre közelebb kerültünk a ládához. A csúcs a Királykő nevet kapta. Ennek megmászásán fáradoztunk éppen. Az út meredeken kapaszkodott felfelé a Kapolcs feletti dombtetőre. A sziklák tövében mászva Ottó vezette a csapatot felfelé, szorgalmasan megjelölve az utat minden fontos pontnál, hogy ne tévedjünk el. A tetőn szép látvány fogadott minket. A falu teljes terjedelmében elénk tárult. Igazán gyönyörködtető látvány így jó időben. Ottóra persze vigyázni kellett, nehogy valami hülyesége csináljon a meredek szakadék szélén, mert szagot kaphatott valami vad nyomán és fel alá száguldozott, ezért aztán Kicsi pórázra is tette. Én elmásztam a ládáért, ami szintén eléggé nehezen megközelíthető helyen volt, de sikerült a rejtő fejével gondolkodni és megtaláltuk. Regisztráltunk és lassan elindultunk lefelé a művészetek falujába. (2010.10.16 13:10)

OKT a Balaton-felvidéken 3. rész

98. Gyenesdiási murvabánya (GCGYB)

OKT-s magánakciómból most mind Kicsi és mind Ottó kimaradtak. Szabadságon lévén nem akartam otthon zavarnia többieket, így hátamra vettem a hátizsákom, beletettem a túrafüzetet, pecsételőt, fényképezőgépet, majd lekocsikáztam Badacsonytördemicre. Az autót a 45 km hosszú túraútvonalam végén tettem le reggel hat körül, majd átbuszoztam Keszthelyre, ahonnan az OKT ezen szakasza indul. Mivel a sofőrt nem tudtam rábeszélni, hogy a város széli kereszteződésnél rakjon le, ahol nincs megálló, kénytelen kellett bebuszoztam az első hivatalos megállóig. Ez kb. további ezer métert jelentett az útvonal hosszában. Sebaj, lelépve a buszról kiléptem alaposan, hogy minél előbb magam mögött hagyjam a várost. A helyi mekiben vettem egy nagy adag kávét reggeli melegítőként. Ezt iszogattam, míg el nem értem a város széli házakat. Innen már emelkedni is kezdett az út, és átváltott aszfaltosból murvásba. Az út meredeken vitt fel a fenyőfák között a tető felé. Az első cél a murvabánya volt a tetőn. Valahol levittem magam az ösvényről, mert a fenyők egyre sűrűbben kapaszkodtak belém, és a hátizsákkal egyre nehezebben tudtam átmászni közöttük. Végül egy sűrűbb részen áttörve éppen a bánya kráterének meredek partján álltam. Mivel az ösvényt már régen elhagytam, csak itt a part mentén tudtam továbbhaladni. Picit veszélyesnek tűnt a dolog, de sikeresen átvészeltem, mert úgy száz méter után visszatértem egy ösvényre, melyen már kényelmesebben tudtam folytatni az utat a láda felé. A láda a bánya város felőli részével ellentétes felén volt elrejtve. A láda megtalálása nem okozott gondot, egyszerű rejtés egy fa tövében, így gyorsan sikerült a logolás. A bánya területére erről a pontról nyílt talán a legjobb kilátás. Picit nézelődtem, majd beállítottam a műszert a következő szakasz útvonalára és hajrá. És még csak negyed kilenc... (2010.08.25 08:15)

99. Berzsenyi kilátó, Petőfi hegy (GCBEKI)

A bányát magam mögött hagyva ismét az erdőbe vezetett az ösvény. Először csak keskeny gyalogösvényen mentem, de hamarosan kiszélesedett az autók számára is járható erdei úttá. Ezen az úton gyalogoltam tovább enyhe emelkedővel. Az út kellemes öreg erdőben vitt a cél felé és egyre meredekebbé vált, ahogy közeledtem a kilátó felé. Jólesett gyalogolni csendben, csak az erdő hangjaira figyelve. A városi zajokból semmi nem hallatszott ide, és hála Istennek, más túrázók sem jöttek szembe. Valahogy most nem is bántam, hogy egyedül vagyok. A kilátóhoz hamar felértem. Nagyon kijött a lépés, és szinte futottam az úton annyira teli voltam energiával. Lassan azért megérkeztem a kilátóhoz. Masszív faépítmény. Nem sajnálták belőle az anyagot. Hátizsákot letettem a tövében, majd felmásztam a fényképezőgéppel a tetőre. Fent eléggé fújt a szél, de már kezdett melegedni az idő, mert kilenc óra körül már volt ereje a napnak. Picit pihentem fent, csináltam néhány képet a tájról, majd lelépcsőztem felkaptam a zsákot és elsétáltam az erdőben elhelyezett ládához. Regisztráltam, majd továbbindultam a következő szakaszon. (2010.08.25 9:00)

100. Padkő (GCPADK)

Az út amerre a kilátótól indultam kellemes meglepetést okozott. Eddig nagyrészt széles, autók által használt utakon gyalogoltam. Most azonban megváltozott ez a trend, és az út bevitt a fák közé egy keskeny, alig használt gyalogösvényre. Az enyhe emelkedést leszámítva nem okozott nehézséget a mászás. Kanyarogtam a fák között egyre csak feljebb és feljebb, míg elértem a tetőnek mondható részt. Innen még nem látszott a hely ahová a gép mutatott, de a távolság alig volt pár száz méter, így tudtam, hogy pár perc és ott vagyok. Egy erős balra fordulás után megláttam az eddig rejtve maradt kilátót. Ha el lehet képzelni egy az idő által megrágott kilátót, akkor szemléltetésnek ez biztosan jó lenne. Eléggé roskatagnak tűnt. Mindenesetre vállaltam a kockázatot és felmásztam. A kilátás nem volt valami lenyűgöző, talán ezért nem is foglalkoztak többet a kilátó állapotával. Található a kilátó mellett egy kis kialakított pihenőhely is. Itt látni három kopjafát is, ami emlékhelynek van kialakítva, még egy régi koszorút is találtam az egyiken. Hosszasan nem is időztem itt, megkerestem a ládát a közelben, majd megettem egy szendvicset és indultam tovább. Az út innen már lefelé vitt így könnyen tudtam jó tempóban gyalogolni a temetőbe...(2010.08.25 09:45)

101. Kutyatemető és forrás (GCKTMF)

Az erdei ösvényt taposva ereszkedtem egy picit lejjebb a domboldalon. A zöld erdő mindig megnyugtat. Az a tudta, hogy eddig nem találkoztam senkivel, még jobban engedi a relaxálást az agyamnak. Jó érzés egyedül az erdőben, csak az itt hallható hangokkal körülvéve. A földút egyértelműen megadta az irányt amerre mennem kellett. Ha néha-néha mégis elbizonytalanodtam egy-egy kereszteződésnél, a túrakönyv térképe vagy a GPS azonnal a segítségemre sietett. A cél, ahová igyekeztem, nem éppen egy vidám hely, de mindenképp említésre méltó. Egy temető felé közeledtem. Ez azonban nem akármilyen temető. Rendőrkutyák sírjai ezek, akik szolgáltak és védtek. Úgy érzem, hogy ez méltó megemlékezés és mindenképpen követendő és figyelemre méltó cselekedet. Valahogy úgy érzem, hogy ha az ember leghűségesebb barátja teljes odaadással szolgálja gazdáját, megérdemli, hogy ne feledkezzenek meg róla egy egyszerű gödörrel. Az én kutyám is 13 éve szolgál tisztességben és sokszor eszembe jut, vajon mi lenne a legmegfelelőbb megadása a végtisztességnek, hogy annyi örömet és boldogságot adott. De ez egy másik történet. Az erdei úton haladva lassan elértem a sírokat.  Először észre sem vettem, mert egyszerű, alacsony fakorláttal körbekerített kis terület. De amint megláttam az első fejfát, már tudtam, hogy megérkeztem. Végigolvastam a táblákat, és örültem, hogy őket nem felejtik el a gazdáik. A temető emlékének adózik a láda is, mely a „közelben” van elhelyezve. Legalábbis ezt gondoltam. Ezután meglepődtem, mikor a jelzett út elindult lefelé a domboldalon és nem métereket, hanem kilométert jelzett. Ez nem tervezett kitérő a mai túranapon. Minden egyes lépés számít, mert elég hosszú a kijelölt szakasz. Lefelé futva tettem meg az utat ameddig lehetett. Aztán mikor elég közel kerültem, be kellett menjek a sűrű erdőbe és elindultam a cél felé toronyiránt. Pár tíz méter után meglepődtem, hogy meredek falú vízmosás tetején álltam. Nosza meg is gondoltam kétszer, hogy nekivágjak-e, de nem volt kedvem nagyot kerülni, mert az még jobban késleltetett volna. Így nem volt más választásom, nekiindultam. Ez még hátizsák nélkül is nehéz lett volna, de hátizsákban egyenesen extrém sportnak tűnt. Lassan ereszkedtem lefelé az avaron, és több-kevesebb csúszkálás után le is értem az aljára. Már meg is van a fele út. A felfelé része picit könnyebben ment, bár itt is meg-megcsúsztam néha. Mikor felértem, egészen elégedett bár picit koszos és fáradt voltam. A láda innen már könnyen ment, bár eredetileg azt hittem rossz helyen járok, mert olyan messze és olyan elhagyatott helyen rejtették el a sírok helyéhez képest. Végülis meglett, és szapora léptekkel indultam vissza a temetőhöz. Dombnak felfelé már nehezebben ment, de fogytak a méterek és visszaérkeztem. Utolsó pillantás a temető felé majd éles jobbra fordulás után újra egy ösvényen találtam magam, most már a következő célpont felé igyekezve. (2010.08.25 10.00)

102. Kis púpról nagy kilátás (GCPUP)

Az OKT mentén folytatva a túrát tovább gyönyörködtem a tájban. Sétálgatva lefelé a tetőről éppen azt számolgattam, hogy még 4 kilométerem van a következő faluig (Vállus), mikor megállt mellettem egy erdész egy dzsippel, hogy mit csinálok, és merre tartok. Elmondtam neki, hogy túrán vagyok. Kérdezte elvigyen-e. Én meggondoltam, majd úgy döntöttem a temetőnél tett nem tervezett kitérőt most behozhatom, így elfogadtam a segítséget. Persze azt kikötötte, hogy még meg kell néznie egy-két helyet útközben, így meg kell álljunk néhányszor. Mondtam, hogy nem gond, indulhatunk. Elmesélte, hogy gombászni indult, és közben megnézi az útba eső etetők állapotát is. Ehhez csatlakoztam most én is. Megnéztük a gombalelő helyet, de már - vagy még- nem találtunk gombát, ehhez nem értek. Megnéztük lefelé menet a vadetetőket. Rendben voltak. Aztán beértünk a faluba. Itt kiszálltam, megköszöntem a fuvart, majd elindultam az utcán lefelé, hogy útba ejtsem a pecsétet az OKT-hez. A falu kicsi, de takaros. És nyugodt is, mert senkivel nem találkoztam a kutyákon kívül, míg végigsétáltam rajta. Az út innen meglehetősen hosszú és egyhangú volt fel egészen a addig a pontig, amit a következő célpontnak neveztem ki. Útközben szedret és egyéb gyümölcsöket kajáltam az útszéli bokrokról. Finomak voltak. Az út meredekebb lett, ahogy közelebb kerültem a kilátást, panorámát ígérő ponthoz. Egy fa tövéig jutottam a koordinátákat követve. A kilátás tényleg szép volt a tetőről. Beláttam az egész környéket. Mosolyt csalt az arcomra. Szeretem a hegytetői panorámákat. Aztán le is görbült a szám azonnal, mert beláttam azt a részt is, amit még végig kell gyalogoljak az autómig. Így rövid pihenő, újabb szendvics, fél liter víz és az útközben szedett néhány gyümölcs elfogyasztása után megkerestem a ládát, hogy haladhassak tovább az úton. A láda nem messze egy cserjésben volt rejtve. Sietve regisztráltam, majd indultam tovább. (2010.08.25 12:00)

103. Lesenceistvándi Mária kápolna (GCLIMK)

Bár láttam a kápolnát az előző pontról, és megállapítottam mennyi idő lesz oda eljutni, az út mégis hosszabbra sikerült, mint gondoltam. Miután bevetettem magam a kilátó után következő erdőbe, az út meredeken lejteni kezdett. Lépcsőssé alakul ösvényen, kidőlt fákon átugrálva haladtam lefelé a domb aljához, ahol remélhetőleg egy másik ösvény majd a kápolnához visz. A lefelé ereszkedés gyorsan ment, gyorsabban, mint előtte a felmászás a tetőhöz. Alul aztán találtam is egy kavicsos kocsiutat, ami a térkép alapján nagy körben ugyan, de megkerüli azt a dombot, amin a kápolna állt, és ahova majd ismét fel kell másznom. Az út bal oldalán erdő, jobb oldalán kertek, főleg szőlőkkel beültetve. Túrazsákomat látva egy öreg bácsika meg is szólít. Beszédbe elegyedünk és elmeséli, hogy kicsoda, mivel foglalkozik. Miután kiderült, hogy a győri egyetemen végeztem, megkérdezi ismerem-e Várnagy Bandi bácsit. Igen. Ez megnyitja még jobban a beszélgetés fonalát, majd beinvitál egy pohár borra. Mivel eléggé fáradtnak érzem magam, gondoltam nem fog fájni egy kis pihenés, talán még jót is tesz, elfogadtam. Finom bora volt. Nagyon finom. És nem csak egy pohárral ittam. Bő egy órát beszélgettünk, majd lassan megköszöntem a vendéglátást és a szíves fogadtatást, és újra útra keltem. Jó száz méterrel arrébb az út élesen kanyarodott és kiért egy aszfaltos útra, mely felfelé vezetett a kápolna irányába. Odaérve egy takaros kinézetű kis kápolna fogadott padokkal az előtte lévő füves területen. Pihentem picit, megkerestem a kódokat, majd továbbindultam a kijelölt úton.  (2010.08.25 13:30)

A befejezés

Az út hátralévő részén már nem voltak geoládák melyeket érinteni akartam, így a további úton már csak a túrának éltem. Lesencistvándon a boltnál pihentem és pecsételtem. Innen a következő állomás Tapolca volt, majd a Szent-György hegy megmászása következett. A hegyen átmászva már láttam a következő hegyet, Szigligetet. Az út egyre fárasztóbbá vált. Kezdtem érezni, hogy a végét járom az energiámnak. Szigliget felé menet begörcsölt egy izom a combomban. Ettől kezdve még keservesebb lett a túra. A várhoz felérve ettem egy fagyit, pihentem, pecsételtem, majd tovább bicegtem. A hegyről lefelé már csak Badacsonytördemicig kellene eljussak, és ott vár az autó. Késő délutánra járt az idő mire odaértem. Az úton különösebben említésre méltó dolog nem történt. Az izom egyre jobban fájt, egyre jobban húztam a lábam is. Mikor megláttam az autót majdnem sírva fakadtam. Bedobtam a cuccom, és leültem gyorsan az ülésbe. Édes semmittevés. Pihentem egy jó tíz percet, majd elmentem pecsételtetni az állomáson. A kocsihoz visszatérve beültem, indítottam, és óvatosan elindultam hazafelé, mert a mami ma még hazavár...