2011. augusztus 10., szerda

Pápa és környéke

88. Mezőlaki tavak (GCMezT)

Munka után jólesik a pihenés gondolattal üldögéltünk M. Lackó kollégámmal az irodában, mígnem megfogant bennünk az ötlet, hogy úgyis érdeklődik a geocaching után, és nekem meg pont van itt egy láda a közelben amit még nem látogattam meg, csatlakozik hozzám és megnézzük. Így is tettünk, és munka leteltével kocsiba vágódtunk és elindultunk a közelben lévő tavak irányába. Gyorsan odaértünk a leágazóhoz, az úton viszont már lassan tudtam csak haladni, mert eléggé hepehupás volt. Azért sikerült eljutni a láda közelébe. Leparkoltam az út szélén, és a GPS szerint kb. 30 méterre voltam a ládától. Ez ám a drive-in. Odasétáltunk, és lőn szerencsénk ott is  volt. Igaz az ösvény is ki volt gyúrva a láda felé. Néha csodálkozom, hogy nem találják meg a ládákat avatatlanok csak a kigyúrt ösvényt követve. Regisztráltam, majd visszaindultunk Pápa felé. (2010.08.08.13 17:20)

89. Kékfestő-Pápa (GCKEKM)

A tavak után megcéloztuk a városban lévő új ládát, mely Kékfestő néven vált ismertté és elérhetővé a kesserek számára.  A láda a Kékfestő múzeumot hivatott bemutatni. A mi utunk egyből a pótjelszó felé vezetett, lévén, hogy későn érkeztünk, mikor már a nyitva tartás szerint zárt volt a múzeum. A pótjelszó hála istennek meglett, de egy gondnok bácsi észrevett bennünket és rögtön tudta, hogy kesserek vagyunk. Be is hívott, hogy nézzünk körül nyugodtan és keressük meg az igazi ládát is. Az igazi láda is nagyon ötletes, és nagyon szép. Érdemes időt és kevés pénzt áldozni. (2010.08.13 18:10)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése